26.fejezet - Kiderült (S02E01)

Sziasztooook! Nagyon örültem a kommenteknek. Bánom ugyan, hogy elkezdődött a suli, mert így nektek is kevesebb időtök van hozzászólni a részekhez, nekem pedig kevesebb időm és energiám van írni. Mégis itt van a második évad első része. Remélem tetszeni fog és megpróbáltok írni. Jó olvasást!:)

Thea*


-Thea? Házszámot tévesztett? - nézett rám meglepődve Harry
Szemeim elkerekedtek. A szívem majd' kiugrott a helyéről, nem tudtam mit tegyek, vagy mit mondjak.
Felálltam, majd az előszobába rohantam anyához.
-Mit keresel itt? - támadtam le suttogva
-Meglepetés! - mondta hangosan
Tenyerem szájára tapasztva próbáltam meg elhallgattatni őt. Csak összeráncolta szemöldökét, majd leszedte a kezem.
-Mi bajod van? - vont kérdőre
-Jó napot. - állt meg előttünk Harry
-Szia. - köszönt neki széles mosollyal anya - Mikor akartad elmondani, hogy van valakid?
-Harry csak egy barát. - mondtam idegesen
-Harry Styles. - nyújtott kezet
-Kathrine, Thea édesanyja. - mutatkozott be ő is
Csak hatalmasat sóhajtottam, ajkaimat beszippantva, szemeimet pedig szorosan összezárva próbáltam meg elhitetni magammal, hogy ez most nem történik meg. De mégis, ez most pont velem esik meg. tudtam, hogy egyszer mindenre fény derül, de reméltem, hogy nem most.
Harry semmit sem értett, amiért nem hibáztatom. Ötletem sem volt, ebből hogyan mászok ki. Ha bevallok neki mindent, biztos, hogy soha többé nem áll velem szóba. Viszont ez lehet, hogy jól jönne. Végre tényleg arra tudnék koncentrálni, amiért idejöttem.
De senkivel sem akarok összeveszni. Istenem! Minden el lett cseszve.
Most mégis mi a fenéhez kezdjek? Ha most mindent elmondok Harrynek, anya tanúja lesz, hogy "kiabálunk" egymással, ezt pedig nem akarom, hisz nem azért jött, hogy lássa a lányát kiborulni. Ráadásul, ha ennek most kiteszem őt, biztos, hogy nem nyugszik addig, míg haza nem költözöm vele, vagy, ami rosszabb, ő költözik be hozzám.
-Indulj el a pizzériába, ahol voltunk, mindjárt utánad megyek. - fordultam Harry felé
Csak szótlanul tovább állt én pedig dühösen anyára néztem, miután elment.
-Mit keresel itt? - förmedtem rá
-Azt hittem örülsz majd, hogy hamarabb érkezem. - nézett rám bűnbánóan 
-Szólhattál volna.
-Szerinted hülyeségből kiabáltam, hogy meglepetés? - nézett rám kérdőn - Mi bajod van? Megzavartam valamit?
-Oh, ne hülyéskedj már, mondtam, hogy csak egy barát. Sőt, még annyi se. Inkább menj és pakolj ki, jövök nemsokára. - mondtam sietősen - Balról a második a te szobád. - szóltam vissza az ajtóból
Eközben telefonom üzenetet jelezve csipogni kezdett. A szívem ismét a torkomban kezdett dobogni, amint megláttam a feladót, vagyis Harryt. Félve megnyitottam, majd elolvastam.
'Haza jöttem, nincs itthon senki, szóval gyere nyugodtan és magyarázd meg, mert nem igazán értem.'
Hatalmasat sóhajtottam, miután lezártam a billentyűzetet és elindultam Harryhez. Azért akartam a pizzériában beszélni vele, mert úgy kisebb lett volna az esélye, hogy "közönség" jelenlétében leordítja a fejem. Így viszont, hogy megint kettesben leszünk, nagyon valószínű. Nem tudtam, hogy tényleg elmondjam-e neki az igazat. Mert vagy neki hazudok megint, vagy anyának. 
Ott álltam a házuk előtt, de nem tudtam belépni. Hosszasan időztem az ajtó előtt, kezem nem voltam képes az kilincsre emelni. 
Végül nehezen és körülbelül öt percnyi álldogálás után rá vettem magam és benyitottam. Harry a nappaliban pihent és arcát ellepő erős vonások arra engedtek következtetni, hogy gondolkodott. Szúrós tekintetéből pedig rá jöttem, hogy tudja, hazudtam neki és mindenki másnak.
-Szia. - köszönt cinikus hangon
-Szia. - üdvözöltem remegő hangon
-Szóval, mi volt ez az egész? - vont kérdőre
Meghagyta nekem a lehetőséget, hogy én avassam be mindenbe. Meg kellett tennem, ugyanis, ha nem így cselekszem, később még rosszabb lesz.
-Ő az anyám volt, Kathrine. Kathrine Frewen, az apám pedig Darryl Frewen. - nyögtem a szavakat nehezen és halkan
-Az a Darryl Frewen? - kérdezett vissza
Csak aprót bólintottam, majd vártam, hogy feldolgozza a hallottakat és reagáljon valamit. Nem tudtam a szemébe nézni. Csak a padlót pásztáztam és a körmeimet piszkáltam. Harry egy szót sem szólt. Ez még rosszabb volt, mert nem tudtam, hogy ez jó, vagy rossz jel. Vagy, hogy még nem jutott el a tudatáig mit mondtam. 
-Ez most kicsit sokkolt. - hallatta a hangját végre - Szóval nem Emily vagy.
-Nem. Thea Frewen. - adtam tudtára
-Nekem kell egy kis idő. - mondta még mindig meglepődve
-Akkor én azt hiszem most haza megyek. - álltam fel sietősen
Harry kikísért, én pedig rögtön haza indultam. El sem hiszem, hogy elmondtam neki. Mi lesz ezután? Mi lesz, ha elmondja valakinek? Viszont azt sem akarom, hogy megutáljon. Tudtam, hogy ez az egész hülyeség volt, nem kellett volna megtennem. Vagy, ha már megtettem, legalább minden apró jelet eltüntetni, vagy épp anyámat beavathattam volna.
Miután haza értem, csak dühösen becsaptam a bejárati ajtót, majd levágódtam a kanapéra. Lábaimat felhúztam, kezeimet a sípcsontom előtt kulcsoltam össze és a térdeimre dőltem. Nem sok kellett, hogy elsírjam magam. Hogy miért? Gőzöm sincs. Talán, hogy hiába való volt a hazudozásom. De legalább nem derült ki minden. Remélem, hogy ennél többre már nem derül fény. Nem akarom, hogy a valódi énemen kívül mást megtudjon bárki is. Elég, hogy anya tudja.
-Jól vagy? - csoszogott le a lépcsőn anya
-Nem. - válaszoltam dühöngve
-Mi történt? - ült le mellém
-Elcsesztem mindent. - foglaltam össze röviden
-Ezért nem kellett volna ott hagynod Newcastlet.
-Anya, nincs most ehhez kedvem.
Csak nyűgösen felálltam, majd a fürdőszobába vonultam. Míg megengedtem a forró vizet, a szobámba mentem a pizsamámért. Míg vártam, hogy a víz elengedő mennyiséggel telítse be a kádat, leültem a szélére és kézbe vettem a telefonom. Azon filóztam, vajon felhívjam-e Harryt. Viszont nem tettem. Hagynom kellett neki egy kis időt. Hogy ez pontosan hány napot takar, fogalmam sincs. 

Nem sokat aludtam este, és most nem épp a legjobb állapotomban ülök a nappaliban. Nem tudom, hogy miért zavar ennyire ez az egész. Tény, hogy attól is félek, hogy Harry továbbadja valakinek, valamiért mégsem ez dühít a legjobban. Úgy érzem az a legrosszabb az egészben, hogy becsaptam őt, és mindenki mást. Ami viszont hülyeség, hisz nem érzek iránta semmit, szóval nem kellene emiatt aggódnom. 
Telefonom csörgése zavarta meg gondolatmenetem. Úgy kaptam utána, mintha az életem múlna rajta, de nem Harry keresett. A kijelzőn Niall neve virított.
-Szia. - köszöntem bele csalódottan
-Szia. Otthon vagy? - kérdezte kíváncsian
-Igen. - hunytam le szemeimet, mintha az ítéletemre várnék
-Nem gond, ha átugrom kicsit?
-Nem, gyere nyugodtan. - egyeztem bele
-Oké, akkor mindjárt ott vagyok. Szia.
-Szia. - tettem le a telefont
Anya vásárol, szóval most egy ideig egyedül lennénk, mivel órákat képes eltölteni az áruházakban. Van egy sejtésem, Niall miért akar átjönni. Harry minden bizonnyal beavatta őket a dologba és most jön, hogy kioktasson. Készülhetek egy alapos fejmosásra, amit Harrytől nem kaptam meg. Valószínűleg annyira sokkolta a hír, hogy nem tudott mit mondani. Ha visszaforgathatnám az időt, mindent máshogy csinálnék. Legfőképp azt az éjszakát, ami arra ösztönzött, hogy elhagyjam a szülővárosom. És nem csak apa halálára célzok. Történtek dolgok, amikről jobb, ha senki sem tud.
Újabb elmélkedésemben kopogás zavart meg. Gondolkoztam rajta, hogy nem nyitok ajtót. Nem akartam, hogy Niall lehordjon, aztán Harry is megtegye, végül pedig mindenki egyenként. Nem akartam, hogy minden kiderüljön. A sírás környékezett, lábaim remegtek.
Végül az ajtóhoz értem és beengedtem a szőke, vacogó bandatagot.
-Szia. - lépett beljebb
-Szia. - köszöntem kedvtelenül
Beinvitáltam a konyhába, majd miután helyet foglalt, innivalóval kínáltam, de elutasította. Leültem vele szemben és vártam, hogy bele kezdjek a fejmosásba, de nem tette. Nyugodtnak tűnt, amit nem értettem.
-Harry miatt jöttem. - nyögte ki
Szóval lehet mégis megkapom azt a lecseszést. Csak essünk már túl rajta.
-Nem erről akarok beszélni, de a csókotok óta elég furcsa. Vagyis nem pont azóta. - mondta elgondolkodva - Mert akkor még szar kedve volt, de rá két napra, amikor eljött, olyan kedvtelenül találtunk rá otthon, mint még soha. Csak ült a csendes nappaliban és bámult maga elé. Nem tudod mi baja lehet?
Szóval nem mondta el nekik. Tényleg ennyire rendes lenne? Vagy csak azért hagyta meg nekem a többiek beavatását is, mert tudta, hogy nehezemre esik majd elárulni mindent? Nem tudom mit higgyek. 
-Tudom, hogy mi baja. - szegeztem tekintetem az asztalra - Én vagyok az oka.
-Megint összevesztetek?
-Őszintén szólva nem tudom, hogy most pontosan hogyan is állunk. Megtudott valamit rólam, miután megbeszéltük, hogy barátok maradunk és azóta nem beszéltünk. - mondtam kicsit kikerülve az igazságot
-Mégis mit tudott meg, ami ennyire sokkolta? - kérdezte érdeklődve
-Nem az vagyok, akinek hisztek. - válaszoltam kis gondolkozás után
-Ezt nem értem teljesen.
-A titkaim miatt nem akartam közel kerülni senkihez, nehogy kiderüljön valami. De Harry megtudta, hogy nem Emily Rose vagyok, hanem Thea Frewen. - részleteztem
-Tessék? - döbbent le
-Jól hallottad. - sóhajtottam nagyot
Ajkaimat ismét beszippantottam, így vártam Niall kiborulását, de még csak meg sem mozdult. 
-Miért olyan ismerős ez a név? - szólalt meg végül
-Darryl Frewen. - adtam egy kis segítséget 
-Az ő lánya vagy? - lepődött meg, mire aprót bólintottam - Mindvégig hazudtál nekünk?
Elkezdődött. Niall hangja tele volt dühvel és csalódottsággal. Nem mertem ránézni. Nem tudtam bele nézni sem az ő szemeibe, sem a Harryébe. 
-Ezt nem gondoltam volna. - hitetlenkedett - Már értem, Harry miért nem áll veled szóba.
Csak felállt, majd dühösen kiviharzott. Az ajtó hangos csapódása után szinte záporként tört rám a  sírás. Ezt már rég ki akartam adni magamból, szóval most egy jó ideig bőgni fogok szerintem. Csak ültem egymagam a konyhában, és sírtam. Mintha csak apa temetésén lennék. Erre gondolva már a levegőt is nehezen vettem. 
Nem tudom, hogy miért zavar ennyire, hogy Harry és most már Niall sem állnak szóba velem, és, hogy valószínűleg senki nem fog, miután megtudják mi történt. Elvégre mindig is azt akartam elérni, hogy ne legyenek a közelemben. 
-Te jó ég! - hallottam meg anya kétségbeesett hangját - Jól vagy kicsim?
-Nem. - válaszoltam nehezen
Mellém húzott egy széket, majd helyet foglalt, miután megszabadult a bevásárolt dolgoktól. Átölelt, én pedig a vállára hajolva sírtam megállás nélkül.
-Minden rendben lesz. - próbált nyugtatni
Nem, biztos, hogy ezek után semmi sem lesz olyan, mint eddig. Mindenki megtudja, hogy végig másnak adtam ki magam és eltávolodnak tőlem. 
-Nem értem. - egyenesedtem fel - Eddig azt akartam, hogy mindenki békén hagyjon, most pedig mindenkit elveszítek és kiborulok miatta.
-Mert megszeretted őket, kicsim. - válaszolt anya gondolkodás nélkül - Mi történt?
-Valami, amiről lehet nem kellene tudnod, de úgy is elmondom, mielőtt mástól hallanád. - vettem mély levegőt
Próbáltam teljesen lenyugodni, de nem igazán sikerült. Annyira tudtam csak, hogy érteni lehessen, amit mondok.
-Senki nem tudott róla, de amikor idekötöztem, a nevem Emily Rose lett. - kezdtem az elején
-Mi? Miért? - értetlenkedett anya
-Mert nem idegenvezetőnek jöttem, ahogy te is tudtad. Boxolni akartam. - válaszoltam 
-Makacs vagy, akárcsak apád volt. - mosolyodott el hitetlenkedve - De miért kellett ehhez nevet változtatni? Apád ismeretségével biztos eltudtál volna indulni.
-Épp ezért. Nem akartam, hogy apa miatt ismerjenek el. - magyarázkodtam - Nem akartam, hogy bárki is rájöjjön erre az egészre, ezért nem barátkoztam senkivel. Aztán Harry elkezdett nyitni felém, Esther úgyszintén, ahogy Jeremy is. Niallben pedig megbíztam, de ez most mindegy. Szóval megtudták, hogy ki is vagyok valójában és most szóba sem állnak velem. Gondolom most épp te sem vagy itt szívesen.
-Kicsim, az anyád vagyok és már régóta nem láttalak, szóval ilyen meg se forduljon a fejedben.
-Én most inkább felmegyek a szobámba. - indultam volna el
-Na azt már nem. - mondta magabiztosan - Nem fogsz bezárkózni valami miatt, ami úgy is megoldódik. Egyébként, ha nem értik meg az érdekeidet, akkor nem érdemlik meg a barátságod. Figyelj, te szóltál, hogy nem akarsz velük lógni, ugye?
-Nem is egyszer. - adtam neki igazat
-Akkor ez az ő hibájuk. - vont vállat - Ők vállalták ezek ellenére is, szóval, ha valakit hibáztathatnak, akkor azok ők.
Inkább nem szóltam semmit, nem akartam többet beszélni erről. Lehet van egy kis igazságalapja annak, amit anya mondott, de mégsem éreztem, hogy ez így lenne. Minden az én hibám, bárhogy is nézzük.
-Megkérdezte akármelyikőjük, hogy miért tetted ezt? - kérdezősködött, mire nemlegesen megráztam a fejem - Ez olyan, mintha nem is érdekelné őket, mi okod volt erre az egészre. Ne is foglalkozz velük.
Könnyen beszél. Az egyetlen ember, aki elviselte őt, apa volt. Sosem voltak igazi barátai. Furcsán hangozhat, de én úgy érzem, hogy nekem voltak. Niallel szinte teljesen őszinte voltam. Harryvel már fájdalmasan tudattam néha, mennyire nem érdekel, most mégis itt vagyok és azért sírok, mert haragszik rám. Gőzöm sincs, ezek után, hogy lesz. 
-Na öltözz, megyünk vásárolni. - jelentette ki anya
-Mi? Most jöttél haza egy hadseregnyi ruhával. - mutattam hisztérikusan a táskákra
-De azok az enyémek. Neked is kell valami.
-Semmi kedvem, inkább nézzünk meg egy filmet. - ötleteltem
-Melyik moziba akarsz menni?
-Úgy értem itthon, a TV-ben. - részleteztem
-Nehéz eset vagy. - sóhajtott nagyot - Akkor ülj itthon egész nap egyedül.
-Köszönöm. - háláltam meg a megértését
Fogta a táskákat, majd felment a vendégszobába. Én ezután a nappaliba vonszoltam magam, ami meglehetősen nagy kihívás volt számomra. Próbáltam kényelmesen ülni, de a gipszben lévő kezem miatt ez nem volt könnyű feladat. Végül, mint egy bagoly, úgy foglaltam, el egy kis helyet a kanapén, majd bekapcsoltam a TV-t.
Minden létező csatornát megnéztem, de semmi sem kötötte le a figyelmem, amin meg sem lepődtem. Sosem tudtam sokáig egy helyben maradni. A legrosszabb viszont, hogy edzeni sem járhatok le, míg meg nem szabadítanak a gipsztől. Olyan, mintha korlátozva lenne a mozgásom, szörnyű.
Anya felment, hogy kipakolja a cuccait, míg én lent maradtam a gondolataimmal. Az járt a fejemben, ezek után mi lesz. Ha a srácok többé nem állnak velem szóba. Eddig sem volt sok mindenkim, de most már tényleg mindenkit elveszítettem. Ha ezt Kevin is megtudja, tényleg nem lesz értelme itt maradnom. Neki is még azelőtt kell elmondanom, mielőtt mástól tudná meg.
-Biztos nem akarsz elmenni sehova? - jött le anya a lépcsőn
-De. - mondtam határozottan
-Ez a beszéd. - mondta boldogan - Hova szeretnél menni?
-Vissza Newcastlebe.