2014. február 20., csütörtök

41.fejezet - Végeztünk? (S02E16)

Thea*

Valahogy számítottam rá. Nem pontosan ilyen szörnyű dologra, de hasonlóra. Nagyon nehezen álltam meg, hogy ne sírjam el magam helyben. Ahogy pedig a kezemet szorongató Harryre néztem, láttam, ahogy patakként, szótlanul csorognak le a könnycseppek az arcán. Elengedte a kezem és üveges tekintettel bámult maga elé. Megijedtem, féltem és aggódtam. A sírás határán voltam, a lábaim nem mozogtam, nem tudtam megmozdulni. A hír valósággal lebénított. Az ellenségemnek sem kívánom ezt az érzést. Tudni, hogy egy újabb élet növekszik benned, majd azt elveszíteni, leírhatatlanul fájdalmas. Én sem bírtam tovább. Hangosan sírni kezdtem. Az orvos vigasztalni próbált, de ő is tisztában volt vele, hogy ez felesleges. Felajánlott nekünk egy szobát, hogy ne indulunk útnak, míg le nem nyugszunk. Azonban sem én, sem Harry nem akart érni ezzel a a lehetőséggel. Nehezen lehetett érteni a hálálkodásunkat és a köszönésünket a sírástól. Kibotorkáltunk az autóhoz,majd egymásra sem nézve beültünk. Harry a kormányra emelte kezeit, majd erőteljesen megmarkolta. Rá hajtotta fejét és tovább sírt. Ajkaimat összeszorítottam, kezem jéghideg kézfejére simítottam. Próbáltam lenyugodni, és Harryt is arra biztatni, hogy abba hagyja a sírást. Nem voltam kész arra, hogy így lássam őt. Nem tudtam elviselni, hogy a szemem láttára törik össze.
Azt hiszem még közel fél órát ülhettünk az autóban, míg végre elindultunk. Harry haza vitt, de nem engedtem, hogy tovább vezessen egyedül. Csináltam magunknak teát és befeküdtünk a szobámba. Rettenetesen elvoltunk keseredve, ami azt hiszem érthető is. Alig beszéltünk néhány szót, egyikünknek sem volt kedve megszólalni. Kikapcsoltunk a mobilunkat és csak feküdtünk egymás karjaiban, míg szépen álomba sírtuk magukat.

Nehezen keltem, a testem nem engedte, hogy feldőljek. Még a szemeimet is alig bírtam kinyitni. Miután sikerült, körbe néztem, de sehol sem találtam Harryt, akivel, ha az emlékezetem nem csal, együtt aludtam el. Többször is körbe pillantottam és elgondolkodtam. Felálltam és a mamuszomba bújtattam a lábfejem, amikor megpillantottam az éjjeliszekrényemen helyet foglaló közös fotónkon egy cetlit, miszerint dolgozni ment és hív, ha végzett. Ebben az állapotban viszont jobban örültem volna neki, ha inkább itt marad és pihen. Azt hiszem még a srácoknak sem szólt a babáról, ha csak fel nem hívta őket, amit nem hiszek. Megkérdezett volna róla és egyébként is tisztában van vele, hogy az ilyet jobb személyesen közölni. Nagyon aggódtam érte, nem tudom mennyi időbe telik majd, míg ezt sikerül kicsit feldolgoznunk. Remélem a munka legalább egy kicsit majd eltereli róla a gondolatait. Ha csak egy kis időre is. Én pedig folytatom az edzést és kiélem a dühöm, valamin a fájdalmam a boxzsákon és az ellenfeleimen.
Sokáig tartott, míg kikászálódtam az ágyból és rá vettem magam, hogy összetakarítsak. Főzni azonban még mindig ne volt erőm. Megvártam, míg Harry hív és amikor megtörtént, ebédet rendeltem magunknak. Amint betoppant, éreztem a letörtségét. Szemei alatt sötét karikák díszelegtek, rettenetesen festett.
-Mennyit aludtál este? - kérdeztem óvatosan
-Nem sokat. Éjfél körül felébredtem és nem tudtam visszaaludni.
Lassú, lomha léptekkel ült le mellém a kanapéra, majd egy puszit nyomott az arcomra. Ötletem sem volt mit mondhatnék.
-Így viszont volt időm gondolkodni.
-Gondolkodni? Min? - illetődtem meg
-Nekem soha nem kell gyerek.
-Mi? Ne beszélj már ilyen hülyeségeket.
-Miért? Te még vállalnál ezután gyereke?
-Nem most, hanem majd ha összeházasodtunk.
-De az a nő megölte a gyerekünket. - mondta felháborodva
-Te miről beszélsz? - förmedtem rá
-A meccsen az ellenfelednek hála elúszott minden esélyünk a boldogságra.
-Tessék? - kérdeztem vissza dühösen - Szerinted nem lehetnénk boldogok, csak a babával?
-Nem, dehogy. Nem így értettem. - próbálta menteni magát
-Tudom, hogy dühös vagy és csalódott. Én is, de..
-Te is? Nem is akartad a gyereket. - förmedt rám
-Ezt egy szóval sem mondtam. - szakítottam félbe - Csak nem voltam biztos benne, hogy készen állunk rá. Ha nem akartam volna, hidd el, elmentem volna abortuszra, de ennyire én sem vagyok kegyetlen.
Harry nem szólt. Dühösen pásztázta a padlót, kereste a megfelelő választ. Én azonban nem voltam kíváncsi a magyarázkodására, csak egyedül szerettem volna lenni, hogy mindent alaposan átgondoljak.
-Menj el. - kérésemre rám emelte tekintetét
Össze volt zavarodva, megilletődött. Még néhány pillanatig szótlanul ült, rám meresztve szomorú tekintetét, de végül eleget tett a kérésemnek és felállt. Ahogy bezáródott mögötte az ajtó, a kanapéra rogytam és előtört belőlem a sírás. Fájt, hogy elveszítettem a babát és hogy Harry ennyire kiborult. Félek, sosem lesz már minden olyan, mint régen. 

Két napja nem beszéltem sem Harryvel, sem mással. Nem nyitottam neki ajtót, nem vettem fel a telefont és nem válaszoltam az sms-eire. Viszont gondolkodtam és dűlőre jutottam, mert ez nem mehet így tovább, valamit tennünk kell. Ezért is megyek inkább én hozzá.
Idegesen álltam az ajtó előtt, remegő kezem a csengőhöz emeltem, majd egy szempillantás alatt ki is nyílt az ajtó. Harry úgy tűnik már számított rám. Nagyon féltem attól, hogy mi fog történni. Felvetem neki az ötletet, de mindenképp úgy távozok majd, hogy megváltozik az életem.
Ahogy a nappaliba értünk, feltűnt a csend, egyedül volt itt. Valamiért csak nagyon nehezen tudtam a szemébe nézni, fájt, ha rám pillantott. Bűnösnek éreztem magam azért, ahogyan most ő érzi magát.
-Hogy vagy? - tette fel óvatosan ő az első kérdést
-Nem ezért jöttem. -  kerültem ki a választ
Részben azért, mert nem tudtam volna megmondani pontosan, hogy mit is érzek. Egyáltalán nem voltam jól, hisz ki érezné jól magát azután, hogy meghalt a kisbabája, aki még meg sem született? Viszont nem akartam most azt ecsetelni, hogy milyen rosszul érzem magam. Szerettem volna minél előbb túl lenni ezen a beszélgetésen és nem félni többé.
-Azt hiszem valamit tennünk kell. El kell döntenünk, hogy mi lesz velünk. Sokat gondolkodtam és nagyon nehéz most ezt kimondanom, de meg kell tennem. Úgy érzem, hogy a történtek után már semmi sem lesz olyan, mint régen. Rajtad múlik, hogy megpróbáljuk folytatni, vagy itt befejezzük és békén hagyjuk egymást.
Harry egyáltalán nem mutatott meglepődöttséget. Vagy számított erre, vagy már semmi sem tudta érdekelni. Nem most vártam tőle választ, azt hittem gondolkodási időt kér majd. Ehelyett azonban nagyot sóhajtott, majd belekezdett mondandójába.
-Nem tudom. Nagyon szeretlek, viszont igazad van. Én is tisztában vagyok vele, hogy már nem lesz olyan közöttünk semmi, mint ezelőtt.
Megilletődtem a válaszát hallva. Nem hittem, hogy ilyen hamar túl teszi magát ezen. Bár, a helyében, ha ő nem beszélt volna velem már napok óta, én sem gondolnék túl felemelő dolgokra. Szerintem felkészítette magát a legrosszabbra, ami az én szemszögemből ez.
-Akkor mit tegyünk? Végeztünk?
-Azt hiszem. - mondta ki olyan fájdalmasan, hogy az én szívem is belefájdult
Nem akartam ezt hallani. Éreztem, ahogy a könnyeim eláztatják a nadrágomat, ajkaimat összeszorítottam, majd a padlót fürkésztem. Nem voltam készen arra, hogy a baba elvesztése után őt is elveszítsem. De nem lehettünk együtt, esélyt kell adnunk másoknak. Féltem, hogy senkit nem fogok már úgy szeretni, mint ahogyan Harryt szeretem, de már semmi sem lenne könnyű számunkra.
Harry felállt, átült mellém, majd megölelt. Legszívesebben hagytam volna, hogy kitörjön belőlem a sírás, de nem nehezíthettem meg sem az ő, sem az én életemet ezzel. Így is elég fájdalmas ez a búcsúzás, ha csak tovább maradok, sohasem szabadulok.
-Valamit még tudnod kell. - mondtam elfojtott hangon
Harry elengedett, majd összeráncolt szemöldökkel várta, hogy folytassam. 
-Van még egy titkom. - sóhajtottam nagyot
Harry ezen sem lepődött meg. Legalábbis kicsit sem mutatta, hogy az lenne. Nehéz volt erről beszélnem, ez a legnagyobb titkom. Erről csak anya tud.
-Megöltem valakit.
Elértem, hogy Harry arcára megilletődés üljön ki. Gondolom erre már nem számított, de megérdemli, hogy tudjon róla. Nem jutott szóhoz, így hát folytattam.
-Tudod, mikor meggyilkolták az apámat, akkor este és én is ott voltam a meccsen. Amikor kijöttünk a hátsó ajtón, megállított minket egy férfi. Apa az autóhoz küldött, én azonban nem ültem be, csak megálltam mellette. Iszonyatosan féltem. Beszélgettek, de semmit sem hallottam. Már a zsebemben kotorásztam, amikor apa felemelte a kezeit. Elővettem azt a bicskát, amit tőle kaptam, ekkor pedig lövést hallottam.
Egy pillanatra elhallgattam, mert a képek újra és újra felvillantak előttem. Ettől az emléktől még inkább rám jött a sírás, de türtőztettem magam és megpróbáltam folytatni, hogy minél előbb túl legyek rajta.
-Szóval meglőtte az apámat, amitől én annyira dühbe gurultam, hogy az épp elsétáló férfi után szaladtam és hátba szúrtam. Többször is.
Nem bírtam tovább. A tény, hogy megöltem valakit, sírásra késztetett. Harry vigasztalni próbált, bár feleslegesen. Elmeséltem neki, hogy majdnem börtönbe kerültem és ezért költöztem ide, hogy új életet kezdhessek. Sosem volt még ennyire megértő velem.

10 ÉVVEL KÉSŐBB

El sem hiszem, hogy már több, mint tíz éve annak a szörnyű tragédiának, ami a mérkőzésen történt. Idővel megbékéltem vele, de soha sem leszek túl rajta, ebben biztos vagyok. Egy ekkora tragédiát nem fogok elfelejteni.
-Anya! - kiáltott le nekem Zoe
Elmosolyodtam, majd szó nélkül a szobájába sétáltam. Zoe már három éves. Azután, hogy szakítottunk Harryvel, körülbelül egy évbe telt, míg találkoztam Lukekal és ő az igazi. Öt éve házasodtunk össze és azóta is boldogan élünk, remélem addig, míg meg nem halunk. Furcsa lehet, de Harryvel tartjuk a kapcsolatot és rendszeresen összeülünk egy estére beszélgetni. Ő, és a felesége Madison. Neki a banda miatt kicsit tovább tartott, hogy egymásra találjanak, de azóta ők is gyereket nevelnek. Jobban mondva gyerekeket, ugyanis hamar a közepébe vágtak. Madison teherbe esett, az esküvőn pedig megindult a szülés. Kyle már négy éves, a kis Helen pedig most lesz egy éves. Épp hhozzájuk igyekszünk, hogy felköszönthessük.
-Mi a baj? - tértem a lényegre, ahogy Zoe szobájába léptem
-Nem tudom melyik pólómat vegyem fel. - válaszolt csalódottan
Arcomra hatalmas mosoly ült ki, majd leguggoltam elé.
-Kicsim, csak Harry bácsiékhoz megyünk, abban jössz, amiben szeretnél. De menj, kérdezd meg apát, ő biztos tud dönteni.
Nem kellett kétszer mondani, apró kezei közé fogta a két felsőt, majd kiszaladt. Felültem az ágyra és körbe néztem. még mindig alig tudtam elhinni, hogy így alakult az életem. Soha nem voltam még boldogabb.
-Kész vagy? - nézett be az ajtón Luke
-Persze. - mondta határozottan, majd felálltam
-Biztos vagy benne? Igen, azt hiszem ez a legjobb döntés. - sóhajtottam nagyot
Miután Zoet a gyerekülésbe tettem, elindultunk, hogy rég nem látott barátainkkal eltölthessünk egy kellemes estét. Hogy őszinte legyek, furcsa volt, hogy Harry a legjobb barátunk. Luke mégis megérti és tudja, hogy köztünk már semmi nincs. Ezt ő is, és Madison is elfogadta, azt hiszem Harry és én is rég túl léptünk rajta.
Ahogy megérkeztünk, ismét az a boldog csald fogadott minket a házban, akik eddig is. Zoe is imádott itt lenni és a kis Kylelal játszani. Az este a megszokott beszélgetős és nevetgélős hangulatban telt, mint mindig. Ez viszont most más volt. Ezúttal két okkal jöttünk ide. Hogy felköszöntsük Helent, és hogy megkérjem valamire Harryéket.
-Tudjátok, az a helyzet, hogy mi ma este okkal jöttünk ide. - kezdtem bele - Nem csak azért, hogy Helent felköszöntsük. Megszeretnélek kérni titeket valamire.
-Hallgatunk. - vont vállat érdeklődve Harry
-Nos, kezdjük azzal, hogy terhes vagyok. - mondtam széles mosollyal
Mindketten ledöbbentek. Madison volt az, aki előbb szóhoz jutott, majd azonnal felállt. Én is így tettem és hatalmas ölelésben, valamint gratulációban volt részünk, Harry felől is. 
-Oké, és nekünk ehhez mi közünk is van? - kérdezte Madison
-Szeretnénk, ha ti lennétek a keresztszülők. - elégítettem ki kíváncsiságát
Egymásra néztek, ha lehetséges volt, ez a kérés még inkább meglepte őket. hatalmas mosoly csúszott arcukra, nagyon boldogok voltak és kérdés nélkül elfogadták a felkérést.


Szeretném megköszönni mindenkinek, aki végig kitartott mellettem. Az utóbbi időben eléggé el voltam maradva a részekkel, ez tény, de örültem, amikor éreztettétek velem, hogy megéri várni és nem engedtétek, hogy abbahagyjam az írást. Mindenkinek nagyon köszönöm. Remélem nem szomorodtatok el a végkifejlet miatt és ugyanilyen lelkesedéssel olvassátok majd a további irományaimat is.

2014. január 31., péntek

40.fejezet - Letaglózó hír (S02E15)

Sziasztok. Itt vagyok, ami azt illeti nem teljesen. Ez a rész iszonyatos rövid lett, de nem tudtam magamból többet kipréselni. A másik rossz hír pedig az, hogy ezen kívül már csak két rész lesz. Az évad befejező része, valamint egy epilógus. Legalábbis előreláthatólag. Remélem azért elolvassátok még páran és tetszeni fog a befejezés is.:)
Thea*

-Uramisten. Terhes vagyok? - kérdezem suttogva, mintha félnék valamitől
A férfi csak bólintott, nem tudta mosolyogjon-e, vagy sem. Elvégre ez egy örömhír, de megértem, hogy nem tudta eldönteni mire gondolhatok. Ehelyett csak gratulált, majd lesétált. Én még mindig ledöbbenve álltam a kötélen támaszkodva, különben azonnal leszédültem volna onnan.
-Thea! Thea!
Hallottam, hogy Harry visszafojtott hangon kiáltja a nevem, mégsem tudtam megfordulni. Féltem, mit szólna hozzá és még mindig le voltam taglózva. Kevin lépett fel mellém, majd kivette a kezemből a papírt. Miután ledöbbenve többször megnézte, valósággal kitépte a bíró kezéből a mikrofont.
-Őszintén sajnálom, de nem folytathatjuk tovább a mérkőzést.
Hálás voltam neki, hogy nem mondott konkrétumot, mondjuk azt hiszem ezt mindenki tiszteletben tartotta volna. Az öltözőbe mentünk, még mindig nem volt alkalmam beszélni Harryvel, végig ezen kattogott az agyam. Kint persze mentek a találgatások, mégsem tudtam arra koncentrálni. Attól tartottam, mit szól majd hozzá Harry és mi fog történni, ha elmondom neki. Bele se, tudom képzelni magam a helyzetébe. Mit gondolhat most, mi történt? Fordított helyzetben megőrülnék, ha nem tudhatnám meg.
Kevin fel-alá járkált és nem tudom, mondott-e valamit, de ha igen, arra egyáltalán nem figyeltem.
-Terhes vagy? Komolyan? - kérdezte némi dühvel a hangjában
-Nagyon úgy tűnik. - válaszoltam kicsit késve
-És ez mégis hogyan történt?
-Hát tudod, amikor két ember szereti egymá..
-Nem arra gondoltam. - szakított félbe - Boxoló vagy, mi lesz ezután?
-Nem tudom. - mondtam halkan, lesütött fejjel
-Ez több, mint egy év kihagyás, ha az első meccset számoljuk a szülés után.
-Egy szóval sem mondtam, hogy megtartom.
-El akarod vetetni? - döbbent le
-Nem tudom, eddig meg sem fordult a fejemben. De mégis mit tehetnék, ha mondjuk Harry nem is akarja?
-Nos, nem beszélhetek az ő nevében, de biztos lehetsz benne, hogy nem fog ellenkezni. Keresd meg és mondd el neki.
Ebben a pillanatban kopogás törte meg a közénk ülő csendet. Kétségbeesett pillantást vetettem Kevin felé, aki az ajtóhoz sétált. Tudtam, hogy ő áll a türelmetlen kopogás mögött, mégsem éreztem magam késznek ahhoz, hogy elmondjam neki. Féltem. Iszonyatosan tartottam attól, mit fog hozzá szólni és mi lesz velünk ezután.
Nem figyeltem az eseményeket, a gondolkodás lelassított. Csak arra lettem figyelmes, hogy az ajtó nagy hanggal bezárul. Fel kaptam a fejem és az előttem álló Harryre néztem. Ahogy rá emeltem tekintetem, tudtam, hogy nincs visszaút. A gondolat, hogy ő nem akarja a gyereket, teljesen a fejembe férkőzte magát. Őszintén szólva én sem tudtam, mit akarok.
-Mi történt? - próbálta nyugodt hangon kérdezni
Éreztem, hogy visszafogja magát, a türelmetlenségét nem tudta palástolni. Alig várta, hogy mondjak valamit és megértem, ezért nem is akartam tovább hallgatni.
-Terhes vagyok. - sütöttem le a fejem
Harry nem szólt, én pedig nem mozdultam. Nem akartam rá nézni, nem tudtam, mit akarok. Hogy örüljön neki, vagy, hogy kiboruljon? Féltem, hogy nem azt az arckifejezést látom majd viszont, aminek örültem volna. Mégis megtettem, könnyekben úszó szemeimet rá emeltem.
-Jól hallottam? Terhes vagy? - közeledett felém
A könnyek miatt csak elmosódva láttam az arcát, majd amikor kicsit megtöröltem őket és tisztult a látásom, rá jöttem, hogy olyan reakciót kaptam, mint amilyenre vártam. Harry szemei nem az idegességtől lábadtak szintén könnybe, és a fülig érő mosoly sem azért díszítette az arcát, mert azt akarja, hogy elvetéljek. Örültem, hogy nem borult ki, viszont még mindig nem voltam biztos benne, hogy pontosan mit akarok.
-Holnap el kell mennünk ultrahangra. - mondta boldogan
-Oda időpont kell, holnap biztos nem jutunk el. - mosolyodtam el
-Nem számít, de csak akkor mehetünk, ha én is itthon leszek. - mondta ellent nem tűrő hangon
-Akkor nem haragszol?
-Haragudni? - döbbent le - Mégis miért? Mert teherbe ejtettelek? Ne legyél már buta.
Leült mellém, majd átölelt és egy csókot nyomott az arcomra. A vállára hajtottam a fejem és ismét gondolkodóba estem. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történt. Arra vártam, mikor ébredek már fel, de hiába. Ez nem álom volt, tényleg teherbe estem. Hogy fogom ezt elmondani anyának? Mit fog hozzá szólni? És Harry anyukája? Jézusom, bele sem merek gondolni.
-Biztosak vagyunk ebben, Harry? - fordultam felé kétségbeesetten
-Tudom, hogy korai még, de, ha már megtörtént, nem tehetünk semmit.
Ismét csak lesütöttem a fejem, továbbra is arra várva, hogy felébredek. Harry megragadta a kezem, majd felállt.
-Öltözz át és haza megyünk.
Nem ellenkeztem. Alig láthatóan bólintottam egyet, mire ő lehajolt. Csókot nyomott ajkaimra és közölte velem, hogy kint várakozik majd. Azzal el is tűnt, magamra hagyva engem a gondolataimmal. Ezt nem lett volna szabad, minden kérdésem a baba körül forgott. Hány hetes lehet és vajon történt-e vele valami, ha nem időben állították le a mérkőzést? Nem voltam biztos benne, hogy meg fogom tartani, a kérdések miatt azonban meglepően furcsa érzés fogott el. Aggodalom, félelem és némi boldogság. Attól tartok, mi lesz ezek után. Jelenleg a félelem a legerősebb érzés, ami túlteng bennem. Kissé remegő kezeimmel vetettem le magamról a mérkőzésen viselt rövidnadrágot és atlétát. Fonott copfom kibontottam, nagyjából átfésültem, majd újra összefogtam. Lenyugodtam kicsit, mégsem akartam tovább kettesben maradni a gondolataimmal.

Már az ágyamban ébredtem. Kellett egy kis idő, míg magamhoz tértem és össze tudtam tenni a fejemben a tegnap történteket. Nem voltam biztos abban, amire emlékeztem. Reméltem, hogy csak álmodtam, de amikor Harry egy halvány mosollyal megsimogatta a hasam, nem kételkedtem. Megreggeliztünk és rendbe szedtük magunkat, én mégsem tudtam szabadulni a gondolataimtól. Nem tudtam, hogy fogjuk elmondani a szüleinknek.
-Kész vagy? - kérdezte vidám hangon Harry
Teljesen fellelkesedett a hír hallatán. Bár én is ilyen önfeledten tudnék neki örülni és nem állandóan gondolkodnék.
-Kész? Mégis mire? - kérdeztem vissza
-Kaptunk mára időpontot. Kíváncsi vagyok milyen idős.
Teljesen leblokkoltam. Még nem voltam biztos benne, hogy meg akarom tartani, mégsem volt szívem ahhoz, hogy leromboljam Harry szemei előtt a rózsaszín ködöt. A testem remegés töltötte el, a szívem durván kalapálni kezdett, a fejem pedig iszonyatosan hasogatott. Nem, nem voltam még készen rá.
-Gyere, öltözz fel és menjünk.
Nem hazudnék, ha azt mondanám, hogy Harry olyan volt, mint egy kis gyerek, akit épp egy édesség boltba visznek. Viszont előbb-utóbb túl kell lennem rajta, nem halogathatom. Felcsoszogtam a szobámba és míg Harry elpakolt, én elkészültem. Siettem volna, hogy minél kevesebb ideig filózzak, mégis olyannyira le voltam lassulva, hogy körülbelül kétszer annyi ideig öltözködtem, mint máskor.
Harry már tűkön ülve várt rám a nappaliban, kezében a slusszkulccsal. Még mindig csak félve közelítettem meg az autót, továbbra is arra várva, hogy egyszer csak felébredek és rájövök, hogy ez az egész csak egy álom volt. De nem történik semmi, egészen addig, míg be nem érünk a kórházba és meg nem keressük a rendelőt, ahová időpontot kaptunk. Ekkor hirtelen rossz érzés tör rám és a hány inger lesz úrrá rajtam. A félelem pedig csak fokozódik, amikor egy fehér köpenyes nő kilép az ajtón. Szimpatikus mosollyal néz fel a kezében tartott jegyzetből, majd rám pillant, mivel csak ketten ülünk a váróban. A nevemen szólít, majd megkér rá, hogy fáradjak be. Mint utóbb kiderült, ő csak az asszisztens. Az orvos szintén nő, és kevésbé szimpatikus. Kedvesnek tűik, de közel sem annyira, mint a számítógép mögött görnyedő, barna hajú nő. A vizsgálat végéhez közeledve csak még inkább felerősödött bennem a félelem. Az orvos elküldött felöltözni, de hiába volt zárva az ajtó, a kissé ingerült sustorgást még így is halottam közte és az asszisztense között. Kapkodtam a visszaöltözéssel, majd a váróban ülő Harryt is behívatták és leültettek minket. A mellettem helyet foglaló Harryre néztem, aki csillogó szemekkel várta az orvos szavait. Éreztem, hogy valami nincs rendben. A karfán pihenő kezére emeltem az enyém, majd megszorítottam. Rám pillantott és még nagyobb mosoly csúszott az arcára. Nem tudnám elviselni, ha nem látnám többé ezt az őszinte mosolyt.
-Teljesen biztos benne, hogy terhes? - fordult felém kérőd tekintettel az orvos
-Nos, vizeletmintából ki lehet mutatni, nem? - feleletem kérdéssel
-Igen. - bólintott aprót - Mi a foglalkozása?
-Boxolok.
-Áh, így már értem. Mikor tudta meg, hogy várandós?
-Néhány napja. Három, vagy talán négy. - válaszoltam bizonytalanul
Nem akartam kérdezősködni, vártam, hogy folytassa. Harry arcáról azonban elhalványult a mosoly. Kissé zavart tekintettel várta az orvos további szavait. Aggódott, ahogy én is.
-Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de teljesen biztos, hogy elvetélt.

2014. január 17., péntek

39.fejezet - Az utolsó koncert (S02E14)

Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, remélem megértitek a félévi hajtást és a többit. Képet sincs időm kirakni, mert sietek, de remélem tetszeni fog és várjátok a következő részt. Próbálok sietni vele. Jó olvasást!:)
Thea*

Lassan tudtam csak kinyitni szemeimet, a fejem rettenetesen hasogatott. Hunyorítva néztem körbe, de csak a mennyezetet tudtam szemügyre venni. Ezután árnyék, majd Paul aggódó arckifejezése. Láttam, hogy jár a szája, de képtelen voltam felfogni mit mond, vagy kérdez. Néhány pillanattal később tisztult némileg a látásom és a hallásom is. A homlokom merő víz volt, én pedig a padlón feküdtem, lábaim a székre támasztva, hogy minél hamarabb magamhoz térjek.
-Jól vagy? - kérdezgetett Paul
-Meddig nem voltam magamnál? - hagytam figyelmen kívül kérdését
-Csak néhány pillanatig.
-Erről Harrynek nem kell tudnia. - mondtam ellent nem tűrő hangon
Paul nem válaszolt, helyette csak még tovább frissítgette az arcom a fél literes vízből. Mikor már kicsit stabilabbnak éreztem magam, felsegített, majd a szobába kísért. Próbáltam meggyőzni róla, hogy nem lesz semmi gond, de nem tágított. Orvost akart hívni, de arról szerencsére le tudtam beszélni. A lehető leggyorsabban zuhanyoztam le, majd ágyba is bújtam. Paul nem szívesen hagyott egyedül, de végül sikerült elérnem, amit akartam. Nem vágytam másra, csak egy kis pihenésre. Azt hiszem sok volt nekem az utóbbi néhány nap. Túlságosan rá stresszeltem a Harryvel folytatott vitára és nem volt étvágyam. Ezután szarul érezni, majd ájulásig kifárasztani magam, nem volt mindennapi. Abban az időben előfordult néhányszor, amikor elveszítettem apát. Túl komolyan vettem a diétát és próbáltam többet edzeni. Sokszor voltam kórházban. Anya pszichológushoz is vinni akart, de nem hagytam magam. Jobban mondva csak nem mentem el a megbeszélt időpontra. Ez már csak apró titok volt Harry előtt, nem akartam őt ezzel idegesíteni. Még legalább egy órán át nélkülöznöm kell őt, így elég valószínű, hogy aludni fogok, mire ők visszaérnek a koncertről. A következő állomás a tengerparttal megáldott Hastings. Hoztam ugyan fürdőruhát Harry könyörgésére, de nem hiszem, hogy túl sok kedvem lesz hozzá. De ki tudja, lehet kipihenem magam és holnapra kutyabajom. Őszintén szólva nagyon örülnék neki.

Az ébredést ezúttal ismét Harry segítette, de jóval kellemesebben, mint tegnap reggel. Meleg ölelése és apró csókjai mosolygásra késztettek. 
-Ha mindig így keltesz, sosem akarok majd felébredni. - mondtam nevetve
-Azért jó lenne, ha megemelnéd azt a csinos kis hátsód és elriszálnád felöltözködni. - csókolgatott tovább
Elég nehézkesen tettem meg, amire Harry kért. Már határozottan jobban éreztem magam. Nem gyötört hányinger, sem fejfájás, ráadásul a szédülés kínzó érzésével sem kellett megbirkóznom. Ez pozitívan hatott rám, azután, hogy köztem és Harry közt végre minden rendben. Kérdéses ugyan, hogy meddig, de ahelyett, hogy ezen aggódom, inkább kiélvezem a pillanatot, amíg tart.
Miután rendbe szedtem magam az induláshoz, összepakoltam a cuccaimat, míg Harry is ugyanígy tett. Egy kiadós reggeli után indultunk csak a repülőtérre. Liam és Louis az előző napokhoz képest kissé kedvtelenebbek voltak, ami érthető. Sophia visszautazott, hogy dolgozzon, Eleanor pedig folytatja az iskolát. Nekem szerencsére sikerült átszerveznem kicsit a meccseimet és zavartalanul tölthetem Harryvel az időmet. Már amikor épp nem veszekszünk. Félő, hogy a kevés edzés miatt el fogom veszíteni a mérkőzést, de azt hiszem ez még belefér. Azután, hogy már nagyon régóta nem volt rendőrségi ügyem, nem gond, ha egy meccset elveszítek, bár nem lennék tőle boldog.
-Készen van mindenki? - kérdezte már a szálloda előterében állva Paul
-Én nem, de lényegtelen, úgy is akkor indulunk, amikor te akarod. - vont vállat kötekedően Louis
-Csend már. - nevetett Eleanor
Paul egy flegmának mondható szájhúzással reagálta le Louist, majd átverekedtük magunkat rajongók tömkelegén. Szerencsére a szálloda biztonsági őrei is segítségünkre siettek, de végül nem volt rájuk szükség. Tény, hogy kibékültünk már Harryvel, nekem mégis olyan, mintha nem tudta volna elfogadni. Megértem, mert tényleg nagyon kötődik az anyukájához. Próbál úgy tenni, mintha nem érdekelné, de látszik rajta, hogy állandóan ezen agyal.
-Jól vagy? - nézett rám aggódva
Ahogy a visszapillantóba néztem, láttam, hogy abban a másodpercben Paul is rám emelte tekintetét. Csak nyeltem egy nagyot, reméltem, hogy nem szól Harrynek a tegnapi rosszullétemről.
-Persze. - erőltettem magamra egy halvány mosolyt
Lassan elindultunk a reptérre, hogy a srácok meghódítsák Hastings egyik arénáját is, na meg persze a strandot.
-Mennyi időnk lesz a koncertig? - intézte Paulhoz kérdését
-Nem tudom. - vont vállat határozatlanul - Talán négy, vagy öt. Megnézem így is, ha odaérünk.
-Lenézünk a partra? - fordult újra felém
-Nincs túl sok kedvem. - utasítottam vissza - Te is jobban tennéd, ha inkább pihennél a koncertig.
-Oké, anya. - nevetett
Örültem, hogy nem kellett sokáig győzködnöm és leírhatatlanul hálás voltam Paulnak, amiért tartotta magát a nekem tett ígéretéhez és nem szólt Harrynek. 

Már a szállodai szobában ücsörögve, és majdnem álomba merülve riadtunk fel mindketten arra, hogy valaki türelmetlenül kopog. Harry erőt vett magán, majd felkönyökölt, miközben fáradt hangján beinvitálta az illetőt, aki a túlpörgött Niall volt.
-Nem jössztök le a partra? - kérdezte feldobva
Harry válaszként csak nemlegesen megrázta a fejét, miközben én a hátamra vergődtem magam és fejemmel az ajtóban álló Niall felé fordultam. Rám pillantott, vállat vont, majd azzal a lendülettel el is tűnt. Harry visszafeküdt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Éreztem, ahogy matat valamit, de a szemeimet nem volt erőm kinyitni és elképzelésem sem volt róla, mit kereshet. Pár pillanattal később, amikor már rá szedtem magam, hogy megkérdezzem, bekapcsolódott a TV. Harry jó néhány csatornát átváltott, mire megállt egynél. Ahogy meghallottam Bruno Mars hangját, apró mosoly ült ki az arcomra, ugyanis nem voltam képes többre. A Gorilla című dalát először kicsit furcsának találtam a szövege miatt, de nem zavart sokáig, ugyanis nagyon megtetszett, ahogy az összes többi is. Azzal a halvány mosollyal az arcomon sikerült némileg kinyitnom a szemeimet és csak ekkor láttam meg, hogy az MTV EMA díjátadót nézi, ahol egy rúdtáncos tartott bemutatót Bruno mellett. Meg sem lepődtem rajta a klip és a szöveg miatt. Harry hasán pihenő kezem lassú, lomha mozdulattal emeltem fel és tettem szemei elé, ő pedig halkan felnevetett. Leemelte onnan, majd egy apró puszit hintett rá és miközben a mellkasára engedte, összekulcsolta az övével. Magamban nevettem, hogy ezzel próbál kijátszani.
-Nem veszem be, csukd be nyugodtan a szemed, ha hallgatni akarod.
-Fenébe. - mondta halkan zsörtölődve
Felnevettünk, majd a félig ülésből kicsit kényelmesebb pozícióba helyezte magát és lejjebb csúszott az ágyon.
-Csak nem leereszkedsz hozzám? - emeltem fel a fejem, míg elhelyezkedett
-De csak azért, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok.
Röviden felnevettem, de ez teljesen elszívta azt a maradék erőmet is, ami arra késztetett, hogy ébren maradjak.

Úgy érzem sikerült magam némileg kialudnom, mégsem vagyok képes egyenlőre kinyitni a szemeimet. Kezemmel végig simítok az ágyon és bosszúsan tapasztalom, hogy Harrynek nyoma sincs. Szemeim azonnal kipattannak, majd körbenézek a szobában, talán még itt van, de tévedtem. A koncert már valószínűleg elkezdődött, én pedig lemaradok róla. Ez már a második. Nehezen feldőlök, úgy érzem minden porcikám hasogat. Ahogy lábaimra tornázom magam, a hirtelen felegyenesedéstől kissé megszédülök, de sikerül állva maradnom. Kicsoszogok a fürdőszobába, miközben az ágy másik oldaláról elvett telefonomon ellenőrzöm az időt. Lassan fél kilenc, jó pár órára elszundítottam. Az arcom hideg vízzel frissítem fel, amitől először libabőrös leszek, de pár pillanattal később már egy elégedett sóhaj hagyja el számat. Megfogok egy törölközőt és beletemetem arcom, kicsit tovább is, mint kellett volna. Leültem a kád szélére, a fáradság egyre jobban szétterjedt a testemben és nehezebb volt talpon maradnom, pedig most ébredtem fel. Lehet még lustálkodnom kellett volna néhány percig, hogy teljesen magamhoz térjek.
Miután újra erő vettem magamon, visszamentem az ágyhoz és alaposan betakaróztam. Bekapcsoltam a TV-t és váltogattam a csatornákat, valamiért semmi nem kötötte le a figyelmem. 
Nem sokkal később halk ajtónyitódásra lettem figyelmes. Gondoltam, hogy véget ért a koncert. Harry óvatosan lépkedett be a hotel szobába, majd amikor észrevette, hogy már ébren vagyok, felegyenesedett és egy halvány mosoly csúszott az arcára.
-Jó reggelt. - nyomott csókot ajkaimra
Elmosolyodtam kijelentésén, majd a homlokomra hulló hajam egy gyors kézmozdulattal hátra dobtam.
-Mikor keltél fel? - kérdezte, miközben zuhanyozni készült
-Fél kilenc körül. - mondtam bizonytalanul
-Az igen. - mondta elismerően - Tudsz élni.
Halkan felnevettem, majd elindult a fürdőszobába. Míg ő bent volt, nekem sikerült kicsit felébrednem, bár nem mondanám, hogy nem aludtam volna szívesen. 

Az utolsó koncert helyszínre nem mehettem, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet miatta. Örülök ugyanis, hogy Harrynek kevesebb esélye van arra, hogy észre vegye, valami nincs rendben. Mert érzem, hogy van valami, de nem tudom megmondani, hogy mi az. Lehet olyannyira felemészt a titok, hogy nem bírom. El akarom neki mondani, de félek. Én eljöttem az utolsó koncertről, ő pedig valószínűleg nem látja majd a meccset. Annyira nem is bánom, mert ismerős arc láttán jobban izgulok.
Épp a bandázst tekertem a kézfejemre, amikor kopogtak. Volt bennem egy szemernyi remény aziránt, hogy talán Harry az, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Már valószínűleg a repülőn ülnek, hogy visszautazzanak Londonba és kipihenjék magukat. Nem is bánom, jobban örülök, hogy alszik egy jót.
Beinvitáltam az illetőt, aki nem meglepő módon Kevin volt.
-Kész vagy? - kérdezte sietősen
-Mindjárt. Segítenél a kesztyűvel?
Szó nélkül belépett az öltözőbe, majd bezárta maga után az ajtót. A felé nyújtott piros kesztyűt a kezébe vette, majd a csuklómra rögzítette. Felálltam, majd mélyeket lélegeztem. Az izgatottságomat próbáltam fokozni, de egyre rosszabb lett.
-Sok sikert. - mondta biztatóan Kevin
Rám adta a köntöst, majd kiballagtunk. Miközben bemutattak, a ringhez sétáltunk, ahol megszabadítottak a köntöstől. Ugráltam néhányat és miközben farkasszemet néztem az ellenfelemmel, figyeltem Kevin tanácsaira. A gong megszólalásával egy időben az adrenalin felszökött bennem, nem tudtam vissza fogni magam. A lábaim megállíthatatlanul cikáztak, többet voltak levegőben, mint a ring talaján. Az ellenfelem néha kissé értelmetlenül figyelte a mozdulataimat, elővigyázatos volt. Bevitte az első jobbost, amit sikerült elkerülnöm, de csak annyira, hogy még így is éreztem arcomon a hideg levegőt, amit a gyorsasága okozott. Fürge volt, meg kell hagyni. Az első menetben kaptam néhány ütést és sorozást, de úgy éreztem elégedett lehetek magammal. A tömeget pásztázva hallgattam Kevint. Felváltva néztem az elsősorban ülő emberekre és az ellenfelemre. Norvég volt, hosszú fekete haja parkettába fonva, az én két fonatommal ellentétben. Az első menet alatt megfigyeltem zöldesbarna szemeit, amik égető pillantásra képesek. Markáns arca és szigorú vonásai arra engednek következtetni, hogy győztesen akar távozni, ahogyan én is.
A bíró intett, kezdődik a második menet. Felálltam, az ellenfelem mögé pillantottam és akkor megláttam Harryt. Elképedtem, nem örültem neki. Persze, jól esik a támogatása, de jobban tenné, ha pihenne. Egy halvány mosolyt eresztett felém, majd rám kacsintott. Látszott rajta, hogy nagyon kimerült, amit nem csodálok, én sem lennék jobban ennyi hajtás után.
A gong ismét megszólalt, kezdetét vette az újabb menet. A szemem alatt éktelenkedni fog egy lila folt, érzem, hogy megállás nélkül lüktet. A szám kicsattant és a hasam is kellemetlenül fáj. Erős ellenfél, meg kell hagyni, de mindent meg fogok tenni, hogy vesztesként távozzon.
A menetet ismét csak ő indította, az első ütéseit sikerült blokkolnom, de viszonoznom már kevésbé. Sarokba szorított és a hasamon élte ki magát, fáradatlanul sorozott. Próbáltam menekülni, de hiába.
-Állj! Azonnal állítsák le a mérkőzést! - kiáltott egy kétségbeesett hang
Tatjana, az ellenfelem hátra lépett egyet. Dühös és értetlenkedő arckifejezéssel meredt a hang irányába, ahogy mindenki más tette. Én kissé összegörnyedve emeltem meg fejem a kiáltozás forrásához. Megláttam a szemüveges, fekete hajú férfit, aki a mérést végezte. A súlyunkat és természetesen mindent, amire szükség volt, alaposan megnézett. Ehhez a rendszeres dopping vizsgálat is hozzátartozik. Az, hogy ő így berohant, csak egyet jelenthet. Tatjana valószínűleg szteroiddal turbózta magát, meg sem lepődnék, érteném, mitől ilyen. Ezt abból vonom le, hogy én biztosan nem szedtem semmi tömegnövelőt, vagy hasonlót, másért pedig nem is igazán állíthatják le a mérkőzést. De csak nem annyira elmebeteg, hogy ne tudja, a vizeletmintából úgy is kiderülne, ha szerekhez nyúlt.
-Mégis mi történt? - csattant fel türelmetlenül az egyik bíró
Az esetlennek tűnő férfi magabiztos léptekkel indult a ringhez, majd nagy nehezen bemászott. Arra számítottam, hogy Tatjanat fogja kézen, majd levezeti az öltözőbe, de nem így történt. A férfi egyenest hozzám sétált, majd megállt előttem. Sugdolózás vette kezdetét, a zaj betöltötte az egész termet. Hátra pillantottam és láttam, ahogy Harry gondolkodóba esve feláll és felénk bámul, már amennyit lát belőlünk. Értetlenkedve emelem pillantásom a férfira, aki egy papírt szorongat remegő kezeiben. Szét nyitja, majd a kezembe nyomja és egy bizonyos helyre mutat.
-De ez..akkor én..
-Igen. - mondja halvány mosollyal
-Uramisten. Terhes vagyok? - kérdezem suttogva, mintha félnék valamitől

2013. december 29., vasárnap

38.fejezet - Elfogadás (S02E13)

Sziasztok. Remélem tudjátok, mennyire sajnálom a késést, de nem tudok mit tenni. Egyre nehezebben tudok írni és időm se igazán van. Remélem megértitek és mindezek ellenére tetszik majd ez a rész is. Jó olvasást! :)


Thea*


-Mióta állsz itt?
-Elég régóta ahhoz, hogy tudjam miről volt szó. Szerencséd van, hogy nem Harry jött utánad.
-Niall, könyörgöm, ne szólj neki. - kérleltem
-Nem fogok. - mondta nyugtatóan - Nem az én dolgom, majd te elmondod neki.
-El fogom, de nem tudom hogyan.
-Elhiszem, hogy nehéz, de tudnia kell. Segíteni fog, hidd el.
-És ha mégsem? Mi van, ha nem hisz nekem és elküld? - kérdeztem kétségbeesetten
-Ne legyél már ilyen buta. Biztos nem küldene el. Leültök és együtt megbeszélitek.
-Remélem igazad van. - sóhajtottam nagyot
Niall közelebb lépett, majd megölelt. Kétség sem férhet hozzá, hogy értett az emberek megnyugtatásához. Ahogy visszasétáltunk az öltözőbe a többiekhez, Harry kivételével mindenkit megtaláltam. Megkérdeztem néhány embert, akik Louval és Luxal látták utoljára, de hogy hová tűnhettek, azt senki sem tudta. Körbejártuk a stadiont néhányszor, mire felvette nekem a telefont.
-Merre vagytok? - támadtam le
-Visszajöttem Louval meg Luxal a szállodába.
-Megvársz, míg mi is odaérünk?
-Igen, csak siessetek.
Rám nyomta a telefont. Nem tudtam mire vélni a viselkedését. Még el se mondtam neki, amit szeretnék, mi lesz, ha megtudja? Remélem csak nyűgös kicsit, mert elfáradt. Nagyon örülnék neki, ha kibírná még váni azt a negyed órát, míg mi is utánuk megyünk és nem alszik el.
-Hol vannak? - érdeklődött Niall
-Visszamentek a szállodába. - sóhajtottam nagyot
-Szólok Paulnak és mehetünk mi is.
-Rendben, köszi. - hálálkodtam
Számomra furcsa kicsit, hogy néhány napja ennyire jól kijövök Niallel azután, hogy ő haragudott rám a legjobban, de felettébb örülök neki. Jó tudni, hogy rá is számíthatok. Azt viszont nagyon ki szeretném deríteni, hogy mire fel viselkedik így Harry.
-Thea, megyünk. - szólított meg a folyosó végéről Sophia
-Jövök. - siettem utánuk
Alig vártam már, hogy visszaérjünk és beszélhessek Harryvel. Nem azért, mert el akartam mondani neki, amit Niall meg tudott, hanem mert tudni akartam, hogy mi baja. Kezdek félni, mégis túl akarok lenni rajta.
Épp, hogy Paul leállította az autót, én már ki is szálltam. Berontottam a szállodába, majd magam mögött a többiekkel felrohantam. Mire felértem, Zayn is beért kezében a kulccsal. Ahogy kinyitotta az ajtót Harryt kezdtem el keresni a szemeimmel. Átmentem a másik szobába is, ahol már javában horkolt. Ennyit arról, hogy megvár, míg mi is visszaérünk.

Reggel arra a kellemes dologra keltem, hogy Harry széthúzza a függönyt, aminek hála kiégett mindkét szemem. Szó nélkül egyedül hagyott a szobában. Tényleg nem értem, hogy miért haragszik rám. A tegnapi nap folyamán alig volt alkalmunk beszélni, hisz ő a színpadon volt és mire visszaértünk, elaludt. Alkalmam sem volt rá, hogy megbántsam, és nem hagy időt, hogy rákérdezzek.
-Neked is jó reggelt! - kiáltottam utána
Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy elrontsa akár az egész napomat. Utána mentem volna, de a fürdőszobában nem akartam zavarni. Valószínűleg miután végez és én is lezuhanyzok, mehetünk a reptérre, így ismét csak nem lesz alkalmunk kettesben maradni néhány percre sem.
Kopogásra lettem figyelmes, így muszáj voltam kikecmeregni a jó meleg ágyból és beengedni a nem kívánatos személyt. Most ugyanis nem volt kedvem senkihez.
-Jó reggelt, úgy látom már ébren vagytok. Csak szólni akartam, hogy egy óra és indulunk a reptérre. Fél óra múlva reggeli az ebédlőben. - értesített Paul
-Rendben. - bólintottam megértően
Paul hátat fordított, majd el is tűnt. Visszasétáltam az ágyhoz, majd leültem a szélére és a térdeimre könyököltem. Arcom tenyerembe temetve sóhajtottam, miközben azon gondolkoztam, Harrynek mi baja lehet még mindig.
-Mehetsz zuhanyozni. - jött még mindig szúrós tekintettel, amit rám sem meresztett
-Mi bajod van? - vágtam a közepébe
-Tessék? - fordult felém
-Remek, már rám nézel?
-Csodálkozol, hogy hozzád sem szóltam? - háborodott fel
-Igen, csodálkozom, mert nem tudom mi okod van rá.
-Rendben, akkor tisztázzuk. Kicsit rosszul esett, hogy a koncert után eltűntél, amikor pedig megkerestelek, meghitten ölelkeztél Niallel.
-Ez most komoly? Te..Úristen, Harry. Mi lett volna, ha mondjuk megkérdezed tőlem, vagy Nialltől, hogy mi történt? A saját elképzelésed szerint összeraksz egy sztorit és az már úgy is történt. Csakhogy tudd, anya hívott, azért mentem ki. Niall azért ölelt meg, mert..
-Hallgatlak, miért ölelt meg Niall?
-Megnyugtatott. - pásztáztam a padlót
-Mi okod volt az idegeskedésre?
-Mert történt valami, amiről te nem tudsz és nem tudtam, hogy mondjam el. - válaszoltam halkan, meg-megakadozva
-Történt valami? Megint? Nem hiszem el. Komolyan kérdezem Thea, nagyon komolyan. Meddig fogod még ezt csinálni? Hány hülyeséget fogsz még titokban tartani előttem?
Nem tudtam válaszolni. Ajkaimat beszippantva, szemeimet pedig szorosan összezárva tartottam, hogy visszafojtsam a sírást. A torkomban heverő gombóc nem engedte, hogy szólásra nyissam ajkaim. Tudtam, ha megteszem, patakként tör rám a sírás. Utáltam Harryvel veszekedni, mindig felerősödik bennem annak az érzése, hogy elveszítem. Azt viszont nem akarom.
-Hallgatlak, mégis mit nem mondtál el?
-Anyukád.. - álltam meg egy pillanatra - ..anyukád utál engem.
-Tessék? - kérdezett vissza néhány pillanattal később
-Nyíltan közölte, amikor először találkozunk, hogy mindent megtesz azért, hogy elválasszon minket.
-Nevetséges, hogy ilyeneket kitalálsz. Reggelizek, ha keresnél. - mondta dühösen
Tudtam, hogy ez lesz, ezért nem akartam elmondani neki. Nem akarja elhinni, hogy ez az igazság, ahelyett, hogy átgondolná, vagy megkérdezne mást is, megint csak a saját feje után megy.
Lezuhanyoztam, majd én is követtem a többieket, reggeli nélkül. Gondoltam majd útközben megállunk valahol kávéért, és akkor veszek valamit. A reptérig vezető úton Harry hozzám sem szólt. Tekintete égető volt, szóval nem bántam, ha rám sem nézett. A becsekkolásra még várnunk kellett, így volt időm elszaladni egy automatához. Igaz, nem épp reggelire való dolgok akadtak benne, de a keksz is jobb, mint a semmi. Épp, hogy bedobtam az aprót az automatába, mellettem termett a szőke bandatag. Kicsit megijedtem, de különösebben nem zavart. Megnyomtam a gombot, de az automata szépen benyelte a pénzem.
-Remek, még ez is. - mondtam idegesen
Ekkor Niall lendületből belerúgott egyet, aminek hála a keksz kiesett. Megháláltam neki, majd lehajoltam érte.
-Elmondtad neki? - érdeklődött
-Szerinted miért nem szól hozzám?
-Sajnálom. - sóhajtott nagyot - Nagyon elfogult a családjával, de hidd el, észhez fog térni.
-Úgy legyen.

Harry végig aludta mellettem a repülő utat. Bár a reggeli veszekedésünk után nem csodálkoznék, ha csak tettette volna. A lehető leggyorsabban próbáltak meg minket átvágni a rajongókon, ami nem bizonyosult könnyű feladatnak.
-Valaki jön velünk teáért? - kiáltotta túl a tömeget Louis
-Mondtam, hogy előbb a szállodába megyünk. - mondta neki nem túl halkan Eleanor
-Nem, előbb teáért megyünk. - vágott vissza Louis - Tíz perc az egész.
Nem tudom meddig vitázhattak ezen, mert külön autóban ültünk, de tekintve, hogy egy saroknyival hamarabb tértek le, végül Louis nyert. Én személy szerint szívesen hallgatnám Harry ordibálását, csak legalább hozzám szólna végre. Csak ülünk egymás mellett és bámul ki az ablakon. Mintha itt sem lennék. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb átgondolja a dolgot és rá jön, hogy csak úgy nem találnék ki ilyet. A probléma az, hogy nincs időnk kettesben maradni és megbeszélni a dolgokat. Bár, az elmúlt néhány órában nem úgy tűnt, mintha ő vágyna erre. Elméletileg azért jöttem velük, hogy több időt tölthessünk együtt, de eddig nem sok mindent csináltunk ketten. És úgy tűnik nem is fogunk. Szívesen megbeszélném vele, de nem kíváncsi a magyarázatomra és időt sem hagy rá. Bele sem merek gondolni, mi lesz majd, ha kiderül minden. Mert biztos vagyok benne, hogy egyszer úgyis mindenre fény derül. Kezdhetem magam hozzá szoktatni a gondolathoz, hogy nagyon össze fogok veszni Harryvel. Legszívesebben életem végéig őrizném ezt a titkot, de nem tehetem.
Lassan visszaérkeztünk a hotelba és megpróbáltunk bejutni, miközben az őrök a visítozó rajongók elől torlaszolták el az utat. Bevallom, ilyenkor kicsit megijedtem, hisz mi van, ha egyszer csak megrohamozzák a srácokat, mikor velük vagyok? Valószínűleg agyontaposnának.
-Van pár óránk, megnézünk egy filmet? - kérdezte Harry a liftben
Mondanom sem kell, iszonyatosan meglepődtem. Pillantása még égető volt, ahogy rá emeltem tekintetem, de legalább próbálkozott, ezért inkább nem hántorgattam fel a témát.
-Ha van kedved. - vontam vállat
Nem akartam erőltetni azt, ami nem megy, így inkább nem kezdeményeztem beszélgetést. Ha akar, úgy is hozzám szól majd és ha sikerül felfognia azt, amit mondtam, nem fogja hagyni, hogy közénk álljon. Bízom benne, hogy minél előbb meg tudjuk majd beszélni és találunk rá megoldást. 
Türelmetlenül pislogtam és kémleltem az apró fülkét, alig vártam már, hogy felérjünk, nem szerettem liftezni. Nem voltam klausztrofóbiás, vagy hasonló, csak mindig hányingerem volt, amikor elindult. Ez most sem történt másképp. Azonban valami mégis már volt. Rossz értelemben. A lift egyik pillanatról a másikra hirtelen elsötétült, majd megállt. Már ekkor pánikba estem. Felkapcsolódott a vészvilágítás, ami nem volt túl erős fényű, de legalább beláttunk vele némi teret. A lift nem mozdult, én pedig iszonyatosan megijedtem. Harry a telefonjáért nyúlt és miközben a füléhez emelte, megnyomta a segélyhívó csengőt.
-Akadt egy kis probléma. - mondta dühös tekintettel - Bekrepált a lift és itt ragadtunk.
Türelmetlen arckifejezéssel bámult maga elé, miközben a vonal túlsó végén lévő ember utasításait hallgatta és aprókat bólintott, mintha számított volna valamit.
-Rendben. - sóhajtott nagyot, majd eltette a mobilját - Paul küld valakit, aki elméletileg tud segíteni. 
Harry felém fordult, majd a lift oldalának dőlve lecsúszott az aljára, térdeit pedig felhúzta. Én is így tettem, azzal a különbséggel, hogy lábaimat kinyújtottam felé. Ahogy körmeimet piszkáltam, éreztem, ahogy meleg tenyerével végig simít a vádlimon. Felnéztem rá, de ő nem figyelt.
-Sajnálom. - mondta halkan - Nem hittem, hogy ez lesz belőle, és amikor elmondtad, nem akartam elhinni. Úgy voltam vele, hogy a..
Előre dőltem, kezem idegesen simítgató kézfejére emeltem, bele fojtva így a szót. 
-Harry, nem kell magyarázkodnod, ez nem a te hibád. Közel álltok egymáshoz, megértem, hogy nehéz elhinned és az sem zavar, ha nem hiszel nekem. - vontam vállat
Harry elhúzódott, majd felállt. Egy lépéssel sikerült mellém érnie, aztán ismét leült. Kezét vállamra emelte, majd kicsit magához húzott.
-Felhívtam anyát nem sokkal azután, hogy összekaptunk. - vallotta be
Nem szóltam közbe, inkább hagytam, hogy magától folytassa. Igazából nem is tudtam volna mit mondani.
-Meg sem próbálta tagadni. - mondta csalódottan
-Sajnálom. - húztam a szám - Mi lesz most?
-A legközelebbi szünetünkön mindenképp haza megyek és megbeszélem vele, de mondtam neki, hogy bármivel próbálkozhat, nem fog érdekelni.
Erre a kijelentésre egy halvány mosoly csúszott az arcomra. Fejem Harry vállára hajtottam, ő pedig belepuszilt a hajamba.
Nem két percig tartott, mire a karbantartó a segítségünkre sietett. Még legalább fél órát ültünk a liftben, mire sikerült rendbe szedni. Harry még ezután sem tett le a filmezésről, megkereste a Nagyfiúkat. Nem baj, hogy már mindketten láttuk. Örültem, hogy megbeszéltük, de mégis bűntudatom van. Hiába próbálja tagadni, vagy elrejteni, látszik a szemében az a mérhetetlen csalódás. Akkor láttam ilyennek utoljára, amikor kiderült, hogy ki vagyok, ő pedig utánam jött New Castlebe és végül egyedül utazott vissza.
-Baj van? - lépett elém Harry
Az ágyon ülve meredtem magam elé és azon gondolkodtam, mit tehetnénk, hogy mindenkinek jó legyen. Az lenne a legjobb, ha Harry anyukája elfogadná, hogy együtt vagyunk. Nem kérem, hogy szeressen, csak annyit akarok, hogy ne piszkáljon bele a kapcsolatunkba.
-Nem, dehogy, csak fáradt vagyok. - próbáltam megnyugtatni
-Nem muszáj jönnöd velünk a koncertre. Pihenhetsz, vagy kiengedheted a gőzt az edzőteremben. - mondta megértően - Igazság szerint jobban örülnék neki, ha itthon maradnál és Paul figyelne rád.
-Biztos nem gond? 
-Mondanám, ha az lenne?
-Akkor szerintem leugrok az edzőterembe, ütögetek egy kicsit. Lefárasztom magam teljesen és alszok. - néztem fel rá
-Rendben.
Harry lehajolt, majd egy csókot nyomott az ajkaimra. Rendbe szedte magát, majd beszélt Paullal és elmentek a stadionba. Szívesen mentem volna velük, de most nem volt hangulatom a többezres sikítoz tömeghez. A fejem egész nap hasogatott és a hányinger is kerülgetett, hála a liftezésnek. Megkerestem a bőröndömben elhelyezett kesztyűket, majd átöltöztem. Reméltem, hogy egy kis edzés majd helyretesz. Bemelegítésképp futottam néhány kört a ring körül, csináltam néhány felülést és fekvőtámaszt. Már a boxzsákhoz lépve elfáradtam. Émelygett a gyomrom és betudtam az ebéd nélküli liftezésnek. Biztos voltam benne, hogy ez a bajom, nem egyszer volt már ilyen. Egy éhgyomorral véghez vitt edzés egyébként is eléggé kikészített, de ezelőtt meg volt az alap hányingerem is, valamint a fejfájás. Úgy voltam vele, hogy a szédülésnél abba hagyom, olyankor nincs baj. Ittam egy  keveset és minden erőmet beleadva sorozni kezdtem a boxzsákot. Paul szótlan volt, csak akkor fűzött megjegyzést valamihez, ha nagyon muszáj volt, vagy ha megkérdeztem. De nem is azért jött velem, hogy csevegjünk és ehhez nekem sem volt kedvem. Csak le akartam végre küzdeni a rosszullétemet és a fáradságot. Ez azonban egyre távolibbnak tűnt. Különösen abban a pillanatban, amikor olyannyira megszédültem, hogy a zsákba kellett kapaszkodjak. nem tűnt túl egyszerűnek, tekintve, hogy rajtam voltak a kesztyűk. Paul azonnal a segítségemre sietett, kezében a kis székkel. Épp, hogy a közelembe ért a földre tette, majd éreztem erős kezeit a vállamon. Ekkor viszont elveszítettem az egyensúlyérzékem és lábaim élettelenül csuklottak össze alattam, miközben előttem minden elsötétült.

2013. december 12., csütörtök

37.fejezet - Koncert Harlowban(S02E12)

Hello mindenki! Ne haragudjatok, nagyon nagyon röstellem, hogy ennyit késtem és most sem tudtam csak egy ilyen rövid résszel előállni. Elég nehéz már írni, ami viszont még rosszabb, hogy időm se nagyon engedi. Nagyon sajnálom, a következő rész remélhetőleg nem ennyi késéssel fog érkezni, remélem megértitek. Örülnék azért néhány hozzászólásnak, egész nyugodtan le is hordhattok benne, megengedem. Jó olvasást!.:)

Thea*



-Anyukád az, biztos felvegyem? - kérdeztem kétségbeesetten
-Igen.
Ez a válasz számomra rosszabb volt, mint a nemrég megnézett horrorfilm. Nagyot nyeltem, majd félve emeltem fülemhez a telefont, miközben fogadtam a hívást. Olyan érzésem volt, mintha a Körben lennék és most várnám a hívást.
-Szia, kicsim. Ne haragudj, hogy nem hívtalak előbb, de nem volt időm.
-Thea vagyok, Harry még zuhanyzik. - szólaltam meg remegő hangon
-Ouh, remek. - mondta gúnyosan, majd rám nyomta a telefont
Ennek felettébb örültem. Nem kellett attól rettegnem, hogy mikor fog ismét nekem esni.
Néhány pillanattal a hosszadalmas telefonbeszélgetés lebonyolítását követően, Harry kisétált a fürdőszobából, fején egy törölközővel. A haját szárítgatta vele, amitől a szokásosnál is kócosabb lett.
-Szóval ez ilyen vicces? - kérdezte felháborodva
-Nem is sejted mennyire. - nevettem tovább
Bosszúból a fejemre dobta a nedves törölközőt, majd elkezdte dörzsölni a fejemen. Ennek köszönhetően az én hajam is mesébe illően állt.
-Kösz, kicsim. - hálálkodtam  - Másodállásban lehetnél fodrász.
-Az vagyok, de pszt. Erről senki sem tud. Nem akarom, hogy Lou munkanélküli legyen. - suttogott komolyan
-A fonásodból nem jöttem rá, hogy fodrász vagy.
-Direkt rontottam el, nem akartam, hogy megtudd. De ezt mindenképp titokban kell tartanod.
-Rendben. - nevettem
-Mit akart anya?
Erre a kérdésre magam sem tudtam a választ, ugyanis nem beszéltünk  olyan sokat. Harrynek viszont mégsem nyöghettem be csak úgy, hogy rám nyomta a telefont.
-Nem tudom, azt mondta hívd vissza.
Felém nyújtotta a kezét, én pedig odaadtam neki a mobilját. Egyik kezében a törölközővel, összeráncolt szemöldökkel nyomkodta a telefonját. Miután füléhez emelte a készüléket, rám pillantott és a vállamra dobta a törölközőt, majd csípőre tette a kezét.
-Szia. - csillant fel a szeme
Eddig is tudtam, hogy szoros kapcsolatot ápolnak, de ebből a nézésből rá jöttem, hogy feleslegesen közölném Harryvel a tényeket. Tudom, hogy szeret és hogy törődik velem, de valamiért mégis úgy érzem, hogy nem hinné el, ha azt mondanám, az anyja megpróbál közénk állni. Meg is értem és egy kicsit irigylem is. Ha csak fele annyira lenne jó a kapcsolatom anyával, mint Harrynek, biztos, hogy kicsit boldogabb lennék.
-Mehetünk? - állt meg előttem Harry
Rá emeltem tekintetem, egy pillanatra nem tudtam, mire céloz, de ahogy lassan magamhoz tértem, rá jöttem. Csak aprót bólintottam, majd elindultam a szobám felé.
-Akkor jössz velünk jövő héten? - kérdezte Harry, miközben az ujjaimmal játszott
-Jövő héten? Hova? - illetődtem meg
-Nem úgy volt, hogy a közelebbi városokba velünk jössz?
-Én nem tudtam, hogy komolyan gondolod.
-Pedig nagyon is. - mondta határozottan
-Hány városba mentek?
-Négy, vagy öt, már nem emlékszem. - mondta némi gondolkodást követően
-Még alszok rá egyet. - mondtam bizonytalanul 

Harry mindenkivel beszélt, akivel csak lehetett, így sikerült elintéznie, hogy tényleg ne legyen meglepetés, hogy a buszon egyel több személy utazik. Mi tagadás, a hangulat eszméletlenül jó volt és a srácok már az első koncertre készülődnek. Én mindvégig a színpad mellett fogok állni, nagy valószínűséggel Eleanor és Sophia társaságában.
Ahogy az öltözőben kóvályogtam, és nézelődtem, épp elkaptam azt a pillanatot, amikor Lou Harry haját szárította. Nem bírtam ki nevetés nélkül, aminek hála természetesen észre vettek.
-Jól meggondoltad, kivel vagy együtt? - nézett rám kétségbeesetten Lou 
-Kezdek kételkedni. - nevettem
Harry egy sértődött fejjel nyugtázta a dolgot, én pedig tovább kószáltam a még ismeretlen terepen. Bele botlottam a gitározó Niallbe is, valamint a gördeszkázó Zaynbe. Liamet sehol sem láttam, de biztos voltam benne, hogy Sophiaval van, ahogy Louis Eleanorral.
-Theodora, szólnál Harrynek, hogy jöjjön a színpad mögé? - szólított meg egy férfi
-Persze. - bólintottam aprót
Elindultam vissza az öltöző felé, közben pedig valamiért nevetnem kellett azon, ahogy szólított. Soha nem hívnak így, szóval még meg kell szoknom. 
Benyitottam az öltözőbe, a képet pedig, ami elém tárulkozott, soha nem fogom elfelejteni. Harry épp térdelve, Luxal a hátán nyerített. Nem bírtam ki nevetés nélkül, míg ő továbbra is körbe-körbe furikázta őt.
-Hé, Overdose! - szólaltam meg végül - A színpad mögött kellene lenned.
-Tényleg. - kerekedtek el szemei - Leszednéd rólam Luxot.
Kérésének eleget téve szó nélkül oda álltam, majd ölbe vettem. Míg Harry végre odament, ahová kellett, én elvittem Luxot Louhoz. 
-A fiúk már a színpadon vannak? - érdeklődött Lou
-nem tudom. Harry nemrég ment ki. - vontam vállat
-Akkor lassan mi is mehetünk. Jössz, édesem? - fordult az épp fésülködő Luxhoz
-Nem. - mondta határozottan - Haragszom Harry bácsira.
-Miért? - lepődött meg Lou
-Mert nem adott puszit, mielőtt felment. - mondta sértődötten
-Akkor maradj itt egyedül. - vont vállat Lou - Mehetünk? - fordult felém
-Persze.
Elindultunk az öltöző kijárata felé, majd miután bezártuk az ajtót, Lou megállt. Vártunk néhány másodpercet, majd Lux eszeveszett dörömbölésbe kezdett. Tekintve, hogy nem érte el a kilincset, ehhez a dologhoz fordult. Lou azonnal a segítségére sietett, majd végül elsétáltunk a színpadhoz. A srácok már épp a füleseket helyezték fel, amikor Niall észre vett. 
-Harry. - szólította meg az előtte álló bandatagot
Az említett személy azonnal felém sietett, majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Én bezzeg nem kaptam. -motyogta nem messze tőlünk Lux
Mindannyian felnevettünk, majd Harry odalépett hozzá. Átvette őt Lou öléből, majd miután hosszan megölelte, agyon puszilgatta. Lux hangosan nevetett, amire a környéken dolgozók is elmosolyodtak. A srácoknak lassan színpadra kellett lépniük, úgyhogy mire észre vettünk, már az ordítozó tömeg előtt álltak. A koncert kezdetét vette, amit én színpad mellől élvezhettem. Elég közel álltunk a tömeg első sorához, néhányan pedig lég meglepő módon nem csak a fiúknak kiabáltak, de volt, hogy Pault kérték meg, vegye feleségül. Jókat nevettem rajtuk, ahogy a többiek is a környékemen. A lányok szerint ez minden koncerten előfordul, de még mindig tudnak rajtuk mulatni. Megértem, és ahogy elnézem, a srácokon is eleget lehet nevetni. Nem elég, hogy elég érdekes a mozgásuk, de néha szívatják is egymást a többezres tömeg előtt. Nekem úgy tűnt, a legtöbb bohóckodásban Niall van benne, de azért Louis is rendesen kiveszi a részét. Mégis látszik, hogy ezt az egészet a szöszi élvezi a legjobban. 
-Thea. - lökött meg nagyon gyengén Sophie
Ráemeltem tekintetem, ő pedig a színpad felé biccentett fejével. Felnéztem és azt láttam, ahogy Harry puszit küld, majd elfújja. nevetnem kellett, de utánoztam a mozdulatsorát. Ennek az lett a vége, hogy imitálta, ahogy elkapja, majd zsebre tette. Komolyan mondom, néha nem teljesen komplett, de így szeretem. A jelenetünket Niall zavarta meg, aki hisztérikusan megragadta Harry csuklóját, majd elráncigálta a színpad másik végére. Ezután rám nézett, majd nyelvet öltött. Ezt azzal fokozta, hogy megtáncoltatta őt, annak érdekében, hogy észrevegyem, Harry az övé. Érdekes volt, hogy még ahhoz bénák, hogy megöleljék egymást, ugyanis még ebből is sikerült a földön kikötniük.

Az utolsó dalhoz készülődve a srácok már elég fáradtak voltak, ami érthető. Ahogy leültek a színpadon, Harry végig nézett mindenkin. Megakadt a tekintete Loun, aki Luxal beszélgetett és valami nagyon meglepőt mondhatott neki, ugyanis elkerekedtek a szemei. Harry őt utánozta, amitől nevetnem kellett. A koncert nagyon tetszett, a társaság is jó volt, de azt hiszem Niallel még meg fog gyűlni a bajom.
A srácok már épp elköszöntek, az én telefonom pedig csörögi kezdett. Mivel anya hívott, kötelességemnek éreztem felvenni. Harry nem figyelt, így a legközelebb álló embernek, Eleanornak szóltam, hogy értesítse már róla, hogy telefonálok. Megértően bólintott, én pedig a hátsó kijárathoz rohantam. Amint kiértem, fülemhez emeltem a készüléket és leültem a járdaszegélyre. 
-Szia, kicsim. - üdvözölt anya
-Szia. Hogy vagy? - érdeklődtem
-Remekül. Veletek minden rendben?
-Persze. Harry elhozott a koncertre, azért vettem fel ilyen későn.
-Nem gond. Milyenek?
-Őrültek. - nevettem - Van valami konkrét oka annak, hogy hívtál?
-Nem, csak gondoltam megkérdezem hogy vagytok.
-Én viszont elmondanék valamit, ha már felhívtál. - sóhajtottam nagyot
Nem bírtam tovább, egyszerűen kikívánkozott belőlem, hogy valakinek elmondjam, hadilábon állok az anyósommal.
-Hallgatlak. - mondta kicsit idegesebben anya
-Tudod, találkoztam egyszer Harry anyukájával.
-Igen, emlékszem.
-Nos, nem vagyok neki túl szimpatikus.
-Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy közölte velem, hogy képes lesz közénk állni. Amit egyébként megértek, hisz átvertem mindenkit.
-Nem, kicsim, ez így nincs rendben. - fakadt ki anya - Ilyet nem tehet, ha egyszer boldogok vagytok, hagynia kellene titeket. Harrynek elmondtad?
-Nem, dehogy. Nem állíthatok oda elé, és mondhatom azt neki, hogy "hé, az anyád utál".
-Igaz, de erről tudnia kell.
-De nem tudom, hogy mondjam el neki.
-Azt én se, de ezt meg kell beszélnetek, nem furakodhat közétek csak azért, mert nem vagy neki szimpatikus. Ez így nincs rendben.
-Ezt én is tudom, de mit tehetek ellene? Most leteszem, a srácok már biztos végeztek.
-Rendben, vigyázz magadra. Szia.
Kinyomtam a telefont, majd egy hatalmas sóhajjal felálltam. Ahogy megfordultam és elindultam volna visszafelé, lábaim a földbe gyökereztek.
-Mióta állsz itt? -kérdeztem kétségbeesetten

2013. november 22., péntek

36.fejezet - A fekete ruhás nő (S02E11)

Sziasztok! Majdhogynem két nem volt új rész, bár nem úgy tűnt, mintha hiányzott volna valakinek. Láttam a csoportban, hogy sokaknak a telefon okoz gondod, nem pedig a sztori, ennek örülök is, meg nem is. Mindegy, nem húzom tovább az időt. A helyesírási hibákat nézzétek el, siettem. Remélem tetszeni fog és kicsit többen írnak majd. Jó olvasást!

Thea*

-Anyukád szobájába? - nézett rám kérdőn - Thea, mi folyik itt? 
Mondhattam volna az igazat, de nem tudtam. Nem akartam, hogy Harry emiatt aggódjon, hisz ez nem miatta történt. Azonban gyorsan és valami hihető sztorival kellett előállnom. Tudom, hogy ez már a harmadik titkom, és ha ezek kiderülnek, soha nem fog megbocsátani, de nem tudom őt ebbe beavatni. Így is elrejtem előle egy régi hatalmas baklövésem és azt is, hogy Tom nem csupán egy barát volt. Ha megtudná, hogy nem is jövünk ki olyan jól az anyjával, mint hiszi, teljesen összeomlana. Megpróbálom távol tartani ezektől a kis hazugságoktól, ameddig csak tudom.
-Szóval, mi folyik itt? - várta a magyarázatot 
-Csak beszélni akartam vele. - sóhajtottam nagyot
-Miről? - hökkent meg
-Van valami, amit nem mondtam el neked. 
-Akkor miért anyukáddal akartál beszélni?
-Mert ki akartam kérni a véleményét. Kíváncsi voltam, ő mit tenne a helyemben.
-Most akkor beszélsz vele és vagy megtudom, hogy mi volt ez az egész, vagy holnap úgy teszünk, mintha meg sem történt volna?
-Egyik sem. Nem keltem fel, viszont elmondok mindent. - válaszoltam hosszas gondolkodás után
Harry érdeklődve, de még mindig álmos tekintettel csoszogott vissza a szobámba. Csak egy mély levegővétel után tudtam követni őt és megállni előtte. Az ágyon ülve kísérte figyelemmel minden lépésem, amit a szemei előtt tettem meg fel, s alá járkálásom közepette. Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, éreztem, hogy ez lesz az első komolyabb veszekedésünk.
-Nem akarlak sürgetni, édes, de nem azért ébredtem fel, mert kialudtam magam. - ásított nagyot
-Tudom, tudom, ne haragudj. - szavatkoztam - Csak nem tudom, hogy kezdjek bele.
-Kezdhetnéd mondjuk az elején. - adott felesleges ötletet
-Az a helyzet, hogy azért nem mondtam el, mert nem akartam, hogy rosszul érezd magad miatta, vagy esetleg dühös légy.
-Oké, de mégis mit? - türelmetlenkedett
-Tom nem csak egy barátom, hanem az exem. - nyögtem ki nehezen
Valamit el kellett neki mondanom és ez tűnt a legenyhébbnek mind közül. Hogy ezután mi lesz, azt nem tudom. Harry nem szólt semmit, ezzel pedig már ezelőtt is az őrületbe tudott kergetni. Vártam, hogy végre megszólaljon, de nem akartam vitába folyni, pedig tudtam, hogy elkerülhetetlen.
-És ezt mikor akartad elmondani? Mi lett volna, ha nem tűnik fel, hogy kiosontál az éjszaka közepén, anyukád pedig jobbnak látja, ha nem osztod meg velem? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában
-Nem tudom, ne haragudj, kérlek.
-Nem haragudnék, ha mondjuk ezt már akkor elmondod, amikor megkérdezem. Miért kellett hazudnod? Jobb, hogy most derült ki ez az egész? - kérdezte felháborodva - Kezdtem újra megbízni benned, erre előállsz egy ilyennel. Meddig fogjuk még ezt játszani? Hány titokkal fogsz még előrukkolni, mielőtt minden teljesen rendben lenne köztünk? Direkt csinálod?
Nem tudtam megszólalni. Harry belém fojtotta a szót és már a sírás környékezett. Ha tudná, hogy ez nem az utolsó volt. Félek, hogy a következőnél már nagyon a kapcsolatunk rovására megy, vagy, ami még rosszabb, talán szakít is velem.
-Azt hiszem a kanapén alszok. - mondta dühösen
Szinte ki sem tudtam nyitni a számat, már el is tűnt az ajtó mögött. Ezután néhány pillanatig csak meredtem magam elé, lábaim földbe gyökereztek. Miután magamhoz tértem, azonnal a nyomába eredtem. Leszaladtam a nappaliba, majd a rendezkedő Harry mögé sétáltam. Átöleltem, majd fejem a hátára döntöttem.
-Ne haragudj. - kérleltem
Ekkor megfogta a hasa előtt összekulcsolódott kezeimet, majd leszedte magáról. Leült, utána pedig az ölébe húzott és átölelte a derekam.
-Elmondhattad volna, amikor volt rá alkalmad. Megkérdeztem, hogy ki ő, nem igaz?
-De, sajnálom. Féltem, hogy nagyon dühös leszel, amiért felhívott. Nem akartam már az elején balhézni.
-Nem balhéztunk volna. Megkérdeztem, és ha válaszolsz rá, megbeszéljünk. Nézd, kicsim, nekem se te vagy az első barátnőm, neked pedig nem én vagyok az első barátod. El tudom fogadni, hogy együtt voltatok, szerettétek egymást és kész. Gondolom nem azért vagy velem, mert még mindig szereted őt.
-Nem. - csúszott széles mosoly az arcomra - Tényleg sajnálom, hogy nem szóltam, ne haragudj.
-Nem haragszom, de legközelebb, ha megkérdezem, ne titkolózz. - kötötte ki
-Nem fogok. - mondtam határozottan - Felmegyünk?
-Megint sétáljak? Nincs kedvem. - dünnyögött 
-Majd felviszlek a hátamon. - hülyéskedtem
-Igazán megteheted, miután lecipeltetted magad a konyhába.
-Csak vicceltem. - nevettem
-Én viszont nem. Gyerünk, asszony. Nem sokára meccsed lesz, edzeni kell.
-De nem tonnányi súlyokat szoktam emelgetni. - kötekedtem
-Akkor majd fogsz.
Rászántam magam és felálltam. Tudtam, hogy Harryvel a hátamon nem fogok messzire eljutni, de kíváncsi voltam, meddig bírom. A kanapéra állt, nehogy elboruljak az ugrás következtében ért hirtelen lökéstől, én pedig próbáltam őt megtartani, több-kevesebb sikerrel. Két lépést sikerül előre mennem, amikor kitört belőlem a nevetés és nem bírtam tovább menni. 
-Ennyi? Milyen boxoló vagy te? - incselkedett Harry
-Nem azt mondanád háromszor annyi súllyal a hátadon.
-Cipeltelek már, kicsim. 
Kijelentésére előredőltem, majd ledobtam magamról a kötekedő Harryt. Sértődést játszva megállt előttem, majd sokat sejtető mosollyal rám nézett.
-Ezt nem úszod meg ennyivel. - jelentette ki
Mire megszólaltam volna, már a vállán hasaltam. Nem akartam kiabálni, ugyanis anya még mindig aludt. Csak szótlanul ütögettem a hátát és rugdalóztam. Amint a szobámba értünk, az ágyra dobott és azonnal felém kerekedett. Nevetésemet apró csókokkal zavarta meg,
-Már nem vagy álmos? - tettem fel a kérdést, amire már tudtam a választ
-Nem. - válaszolt két csók között
-Miből is gondoltam?
-Tényleg aludnunk kéne. - motyogta, még mindig felettem térdelve
-Nem úgy nézel ki, mint aki komolyan gondolja. - céloztam az apró csókokra
-De már tényleg álmos vagyok. - hadarta el
Erőt vettem magamon, ami elég nehéz volt, ugyanis nem szívesen utasítottam el Harry kényeztetését. Minden erőmmel a mellkasára helyezett kezeimmel lelöktem magamról és feldőltem.
-Pofa be és aludj. - förmedtem rá, mielőtt megszólalhatott volna
Felnevetett, és míg az ajtó mellé sétáltam, hogy lekapcsoljam a villanyt, elhelyezkedett. Ezután én is befészkeltem magam mellé és lehunytam a szemeimet.

Reggel azzal a tudattal ébredtem, hogy még mindig nem beszéltem anyával, viszont a tegnap esti dolog után úgy tűnt, inkább nem is fogok. Úgy sem tudna tenni ellene, azt pedig nem akarom, hogy idegeskedjen miatta. Majd megoldom valahogy, nem rángatok bele több embert.
-Jó reggelt. - fordult felém Harry
Szemeit még mindig nem nyitotta ki, az előző megjegyzése ellenére sokkal inkább úgy tűnt, hogy nem óhajt felkelni, inkább csak lustálkodik.
-Neked is. - nyomtam egy puszit a homlokára
Én nem sokkal ezután feltápászkodtam, majd elkészültem, hogy reggeli után azonnal visszaindulhassunk Londonba. Mire elkészültem és visszamentem a szobámba, hogy összepakoljam a cuccainkat, Harry csupán annyit tett, hogy visszafordult. Nem hagyhattam, hogy egész nap itt lézengjen, úgy döntöttem felébresztem.
Lassú léptekkel közelítettem az ágy felé, majd egy hirtelen mozdulattal ráugrottam. Az első néhány fel-le ugrálásom után nem történt semmi. Aztán, amikor nem számítottam rá, Harry felém fordult és elkapta a lábam. Ijedtemben majdnem felsikítottam, de még épp sikerült megállnom.
-Muszáj ezt? - kérdezte rekedtes hangján, amikor leálltam
-Mennünk kell. - magyarázkodtam
-Csak öt percet.
-Nem, mert visszaalszol és az istennek se tudlak majd felkelteni. - mondtam határozottan
A hátára fordult, majd néhány pillanat múlva nagy nehezen, de kinyitotta a szemét. Ezután egy apró csókot leheltem ajkaira, amitől elmosolyodott.
-Ez működik. - mondta széles mosollyal
-Mi? - kérdeztem értetlenkedve
-Adj egy csókot.
Kérésének eleget téve cselekedtem, majd újabbat kért.
-Szóval mi működik? - kérdeztem meg ismét, miután felült az ágyon
-Attól, ahogy megcsókoltál, úgy éreztem van miért felébrednem. Ezt azért nem hagyhatom ki. - nevetett
Széles mosoly csúszott az arcomra, majd megöleltem. Egy újabb csókkal a fürdőszobába invitáltam, hogy míg elkészülődik, én kicsit rendbe szedjem a szobámat. Ezután lecaflattam a konyhába reggeli után kutakodva. Végül úgy döntöttem összedobok egy gyors rántottát, azt talán nem szúrom el. Lehet nem túl hihető, de kettőnk közül Harry a jobb szakács. Annak ellenére, hogy ennek fordítva kellene lennie, mindig ő serénykedik a konyhában, ha arra kerül a sor, hogy valami ehetőt kell összeütni. Ez rám nézve jó, ugyanis nem halok éhen és nem hízok el a sok gyors kajától.
Miközben azon tevékenykedtem, nehogy elrontsam a világ egyik legegyszerűbb ételét, éreztem, ahogy az a bolond mögém settenkedik. Egy óvatlan pillanatban átkarolt, majd magával szembe fordított. Elvoltunk így egy ideig egymás karjaiban, amikor Harry elhúzta ajkait.
-Jesszus! - szólaltam fel
Egy hirtelen mozdulattal megfordultam, majd befejeztem a majdnem odaégett reggelit.
-Ez miattad történt. - okoltam Harryt
-Mi?
-Majdnem odaégett a reggeli. - magyaráztam el
-Nem én tehetek róla, hogy nem tudsz főzni. - vont vállat
-De igen, már meg kellett volna tanítanod.  - mondtam felháborodva
-Amint haza érünk, neki láthatunk. Kifogástalan tanár vagyok, de ezt már te is tudod. - mondta nagyképűen
Előtört belőlem a nevetés, ezzel egyébként az edzésekre célzott, amiket ő tartott nekem a legtöbb meccsem előtt.
-Erről jut eszembe, majd lassan elkezdhetnénk megint edzeni, ha Kevin leszervezi a meccset.
-Felőlem. - válaszolt félvállról
-Jó reggelt. - csoszogott le anya álmos fejjel

-Alig vártam már ezt a pillanatot. - estem be az ajtón
-Nem csak te. - értett velem egyet Harry
-Megyek lezuhanyzok és szerintem alszok is.
-Megvárjalak, vagy menjek haza?
-Rád bízom. - vontam vállat - Ha nem vagy fáradt és nem mentek holnap sehova, megnézhetünk egy filmet.
-Oké, akkor addig választok, míg lezuhanyzol. - vágódott le a kanapéra
-Sietek. - nyomtam csókot ajkaira
-De ha gondolod, szívesen segítek.
-Megoldom. - nevettem
Rosszalló tekintettel megráztam a fejem, majd  a szobámba vettem az irányt. Előkerestem a pizsamám és a fürdőt vettem uralmam alá. Közben elgondolkodtam, hogy jól döntöttem-e, amikor elhatároztam, hogy még anyának sem szólok erről az egészről. Tudom, hogy egy idő után sokkal rosszabb lesz, ha magamban tartom, de egyenlőre nincs más ötletem. Harryt nem akarom ezzel nyaggatni, másnak meg tudnám elmondani, senkiben sem bízom meg annyira, hogy egy ilyet megosszak vele.
Miután végeztem, csatlakoztam Harryhez, aki már a kanapén várt rám egy takaróval.

Ahogy a közelébe értem, felemelte a takarót és így akadály nélkül bebújhattam a meleg pokróc alá, egyenest Harry oldalához. Átemelte felettem a kezét, majd ahogy magához húzott, egy puszit nyomott a homlokomra.
-Mit nézünk? - érdeklődtem
-A fekete ruhás nő.
-Abban nem Harry Potter játszik? - fordultam felé
-Daniel Radcliffe. Rá gondoltál, nem? - nevetett
-Igen, de mindig elfelejtem a nevét, olyat fura. Egyébként ez nem horror? - néztem kétségbeesetten a már elindult filmre
-De, miért? Kapcsoljam ki? - kérdezte Harry aggódva
-Nem, csak kérdeztem. - vontam vállat
Őszintén szólva hallottam már egy-két dolgot erről a filmről, amik nem voltak túl kecsegtetőek számomra. Egyébként sem vagyok odáig a horror filmekért, de ha már Harry elindította, gondolom nem azért tette, mert ezt találta meg leghamarabb. Ha meg akarja nézni, nem állok útjába, kibírok néhány órát, addig is együtt vagyunk.

A film valami brutális volt számomra. Próbáltam visszafogni magam, de néhány apróbb jelenetnél önkénytelenül Harryhez húzódtam. Ő persze élvezte a védelmező barát szerepét, nekem viszont ez nem tetszett. Valószínűleg nem könnyen fogok ma este elaludni, de akkor sem kell rám vigyázni.
-Akkor azt hiszem én megyek. - sóhajtott nagyot Harry - Vagy maradjak itt és vigyázzak rád? - húzogatta a szemöldökét 
-Tudok magara vigyázni. - flegmáztam vele
-Biztos ne maradjak?
-Nem kell, megleszek.
-De hívj, ha van valami.
-Miért, szerinted nem bírok ki egy éjszakát nélküled? - vontam kérdőre
-Nem úgy értettem, csak..
-Csak szerinted azért, mert nő vagyok, félek egy horror film után egyedül. - vágtam a szavába
-Mi bajod van? - förmedt rám - Csak annyit mondtam, hogy szívesen itt alszok, ha akarod. Mi rossz van ebben? Baj, hogy veled akarok még lenni egy kicsit? Szólj, ha sok vagyok, elmegyek, vagy, ha gondolod, inkább nem is jövök.
-máskor nem  vagy ilyen nagylelkű, csak fogod magad és haza mész. 
-Nyugodj már le, zavar, hogy felajánlottam?
-Igen, zavar. Máskor miért nem akarsz maradni? Mert máskor biztos "nem félek". - gúnyolódtam
-Szívtál valamit? Csak azért kérdeztem, mert tudom, hogy nem vallanád be, ha félnél.
-Mi rossz van benne?
-Semmi, egy szóval sem mondtam, hogy ez rossz dolog. Ne forgasd ki a szavaimat, oké? Ehhez nagyon értesz, úgy látom. - mondta felháborodva - Tudtam, hogy nem kérnél meg rá, hogy itt maradjak, mert félsz, ezért gondoltam örülnél, ha itt aludnék. Úgy tűnik hatalmasat tévedtem.
-Nem tévedtél, de nem akarom, hogy csak azért maradj itt velem, mert úgy érzed vigyáznod kell rám.
-De én épp ezért akarok maradni. Vigyázni akarok rád, mert az azt jelenti, hogy szükséged van rám. Érezni akarom, hogy néha segítenem kell. Pasi vagyok, én szeretem, ha a horror filmnél hozzám bújsz, vagy megkérsz, hogy kinyissak valamit. Annak is örülök, ha megkérsz rá, hogy segítsek valamit eltenni, mert nem bírod el. Azt akarom, hogy éreztesd velem, én vagyok a pasi és szükséged van rám. Érted? Én ezzel semmi rosszat nem akartam.
-Mégis veszekszünk. - sütöttem le a fejem
-Mert makacs vagy és önfejű.
Felém lépett, majd államnál fogva megemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen. Nyomott egy apró puszit az ajkaimra, majd átölelt.
-De é ezekkel az apró hibákkal szeretlek. - húzott még jobban magához
-Én is téged. - mondtam széles mosollyal
-Nem akarom elrontani a pillanatot, de most akkor maradjak, vagy menjek haza?
-Ha nem mentek holnap sehova, akkor nem bánnám, ha maradnál.
-Remek döntés. Most akkor elárulom, hogy ha haza küldtél volna, akkor az éjszaka leple alatt visszamászok és a frászt hozom rád. - mondta teljes beleéléssel
-Köszi. Előbb megnézetsz velem egy horrort filmet, majd a szívemet is megállítanád. Hát nem mondom, törődő barát vagy, Harold. - játszottam sértődöttet 
-Megyek lezuhanyzok. - indult el a fürdő felé
-Engem meg egyedül hagysz? - estem kétségbe
-Ennyire félsz?
-Igen. Leülök az ajtó előtt és beszélgetünk. - mondtam ellent nem tűrő hangon
-Akkor már nem lenne mindegy, ha bejönnél? Nem vagyok szégyenlős. - húzogatta a szemöldökét
-Elég, ha az ajtó előtt vagyok. - nevettem fel
-Te tudod. - vont vállat
-Hozok széket.
-Majd én hozom, nehogy valami elkapjon. - gúnyolódott 
-Veled megyek. - futottam utána
-Kicsim, én is nagyon szeretlek, de ez nekem így nem jó. - célzott a szorításomra
-ne haragudj. - nevettem
-Gyors leszek. - nyomott csókot ajkaimra
nyugodtan hihetitek azt, hogy beszari vagyok, de nem tehetek róla. Sosem szerettem a horror filmeket és nem is fogom. Néha kicsit azért rá játszok, hogy Harry élvezhesse, amíg itt van, de kicsit tényleg félek.
-Mit csináltok jövő héten? - kezdeményeztem én a beszélgetést
-Csak a szokásos. - szűrődött ki halkan a hangja - Stúdió, koncertek és a társaik. 
-Megint utaztok? - kérdeztem csalódottan
-Nincs más választásunk. De figyelj, a közeli városokba jöhetnél velünk. - ajánlotta fel
-Nem zavarnék?
-Valószínűleg El is ott lesz, ha csak nem fog tanulni. Biztos, hogy nem bánná senki, ha egyel többen lennénk. Meg persze én se.
-Én se bánnám, ha kicsit többet lennénk együtt.
A beszélgetésünket Harry telefonja zavarta meg, ami az ölemben pihent. Rá sem pillantottam a kijelzőre, amikor Harry már kikiabálta, hogy vegyem fel. Csak azután pillantottam a hívóra, majd a szívem a torkomban kezdett el dobogni.