38.fejezet - Elfogadás (S02E13)

Sziasztok. Remélem tudjátok, mennyire sajnálom a késést, de nem tudok mit tenni. Egyre nehezebben tudok írni és időm se igazán van. Remélem megértitek és mindezek ellenére tetszik majd ez a rész is. Jó olvasást! :)

Thea*

-Mióta állsz itt?
-Elég régóta ahhoz, hogy tudjam miről volt szó. Szerencséd van, hogy nem Harry jött utánad.
-Niall, könyörgöm, ne szólj neki. - kérleltem
-Nem fogok. - mondta nyugtatóan - Nem az én dolgom, majd te elmondod neki.
-El fogom, de nem tudom hogyan.
-Elhiszem, hogy nehéz, de tudnia kell. Segíteni fog, hidd el.
-És ha mégsem? Mi van, ha nem hisz nekem és elküld? - kérdeztem kétségbeesetten
-Ne legyél már ilyen buta. Biztos nem küldene el. Leültök és együtt megbeszélitek.
-Remélem igazad van. - sóhajtottam nagyot
Niall közelebb lépett, majd megölelt. Kétség sem férhet hozzá, hogy értett az emberek megnyugtatásához. Ahogy visszasétáltunk az öltözőbe a többiekhez, Harry kivételével mindenkit megtaláltam. Megkérdeztem néhány embert, akik Louval és Luxal látták utoljára, de hogy hová tűnhettek, azt senki sem tudta. Körbejártuk a stadiont néhányszor, mire felvette nekem a telefont.
-Merre vagytok? - támadtam le
-Visszajöttem Louval meg Luxal a szállodába.
-Megvársz, míg mi is odaérünk?
-Igen, csak siessetek.
Rám nyomta a telefont. Nem tudtam mire vélni a viselkedését. Még el se mondtam neki, amit szeretnék, mi lesz, ha megtudja? Remélem csak nyűgös kicsit, mert elfáradt. Nagyon örülnék neki, ha kibírná még váni azt a negyed órát, míg mi is utánuk megyünk és nem alszik el.
-Hol vannak? - érdeklődött Niall
-Visszamentek a szállodába. - sóhajtottam nagyot
-Szólok Paulnak és mehetünk mi is.
-Rendben, köszi. - hálálkodtam
Számomra furcsa kicsit, hogy néhány napja ennyire jól kijövök Niallel azután, hogy ő haragudott rám a legjobban, de felettébb örülök neki. Jó tudni, hogy rá is számíthatok. Azt viszont nagyon ki szeretném deríteni, hogy mire fel viselkedik így Harry.
-Thea, megyünk. - szólított meg a folyosó végéről Sophia
-Jövök. - siettem utánuk
Alig vártam már, hogy visszaérjünk és beszélhessek Harryvel. Nem azért, mert el akartam mondani neki, amit Niall meg tudott, hanem mert tudni akartam, hogy mi baja. Kezdek félni, mégis túl akarok lenni rajta.
Épp, hogy Paul leállította az autót, én már ki is szálltam. Berontottam a szállodába, majd magam mögött a többiekkel felrohantam. Mire felértem, Zayn is beért kezében a kulccsal. Ahogy kinyitotta az ajtót Harryt kezdtem el keresni a szemeimmel. Átmentem a másik szobába is, ahol már javában horkolt. Ennyit arról, hogy megvár, míg mi is visszaérünk.

Reggel arra a kellemes dologra keltem, hogy Harry széthúzza a függönyt, aminek hála kiégett mindkét szemem. Szó nélkül egyedül hagyott a szobában. Tényleg nem értem, hogy miért haragszik rám. A tegnapi nap folyamán alig volt alkalmunk beszélni, hisz ő a színpadon volt és mire visszaértünk, elaludt. Alkalmam sem volt rá, hogy megbántsam, és nem hagy időt, hogy rákérdezzek.
-Neked is jó reggelt! - kiáltottam utána
Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy elrontsa akár az egész napomat. Utána mentem volna, de a fürdőszobában nem akartam zavarni. Valószínűleg miután végez és én is lezuhanyzok, mehetünk a reptérre, így ismét csak nem lesz alkalmunk kettesben maradni néhány percre sem.
Kopogásra lettem figyelmes, így muszáj voltam kikecmeregni a jó meleg ágyból és beengedni a nem kívánatos személyt. Most ugyanis nem volt kedvem senkihez.
-Jó reggelt, úgy látom már ébren vagytok. Csak szólni akartam, hogy egy óra és indulunk a reptérre. Fél óra múlva reggeli az ebédlőben. - értesített Paul
-Rendben. - bólintottam megértően
Paul hátat fordított, majd el is tűnt. Visszasétáltam az ágyhoz, majd leültem a szélére és a térdeimre könyököltem. Arcom tenyerembe temetve sóhajtottam, miközben azon gondolkoztam, Harrynek mi baja lehet még mindig.
-Mehetsz zuhanyozni. - jött még mindig szúrós tekintettel, amit rám sem meresztett
-Mi bajod van? - vágtam a közepébe
-Tessék? - fordult felém
-Remek, már rám nézel?
-Csodálkozol, hogy hozzád sem szóltam? - háborodott fel
-Igen, csodálkozom, mert nem tudom mi okod van rá.
-Rendben, akkor tisztázzuk. Kicsit rosszul esett, hogy a koncert után eltűntél, amikor pedig megkerestelek, meghitten ölelkeztél Niallel.
-Ez most komoly? Te..Úristen, Harry. Mi lett volna, ha mondjuk megkérdezed tőlem, vagy Nialltől, hogy mi történt? A saját elképzelésed szerint összeraksz egy sztorit és az már úgy is történt. Csakhogy tudd, anya hívott, azért mentem ki. Niall azért ölelt meg, mert..
-Hallgatlak, miért ölelt meg Niall?
-Megnyugtatott. - pásztáztam a padlót
-Mi okod volt az idegeskedésre?
-Mert történt valami, amiről te nem tudsz és nem tudtam, hogy mondjam el. - válaszoltam halkan, meg-megakadozva
-Történt valami? Megint? Nem hiszem el. Komolyan kérdezem Thea, nagyon komolyan. Meddig fogod még ezt csinálni? Hány hülyeséget fogsz még titokban tartani előttem?
Nem tudtam válaszolni. Ajkaimat beszippantva, szemeimet pedig szorosan összezárva tartottam, hogy visszafojtsam a sírást. A torkomban heverő gombóc nem engedte, hogy szólásra nyissam ajkaim. Tudtam, ha megteszem, patakként tör rám a sírás. Utáltam Harryvel veszekedni, mindig felerősödik bennem annak az érzése, hogy elveszítem. Azt viszont nem akarom.
-Hallgatlak, mégis mit nem mondtál el?
-Anyukád.. - álltam meg egy pillanatra - ..anyukád utál engem.
-Tessék? - kérdezett vissza néhány pillanattal később
-Nyíltan közölte, amikor először találkozunk, hogy mindent megtesz azért, hogy elválasszon minket.
-Nevetséges, hogy ilyeneket kitalálsz. Reggelizek, ha keresnél. - mondta dühösen
Tudtam, hogy ez lesz, ezért nem akartam elmondani neki. Nem akarja elhinni, hogy ez az igazság, ahelyett, hogy átgondolná, vagy megkérdezne mást is, megint csak a saját feje után megy.
Lezuhanyoztam, majd én is követtem a többieket, reggeli nélkül. Gondoltam majd útközben megállunk valahol kávéért, és akkor veszek valamit. A reptérig vezető úton Harry hozzám sem szólt. Tekintete égető volt, szóval nem bántam, ha rám sem nézett. A becsekkolásra még várnunk kellett, így volt időm elszaladni egy automatához. Igaz, nem épp reggelire való dolgok akadtak benne, de a keksz is jobb, mint a semmi. Épp, hogy bedobtam az aprót az automatába, mellettem termett a szőke bandatag. Kicsit megijedtem, de különösebben nem zavart. Megnyomtam a gombot, de az automata szépen benyelte a pénzem.
-Remek, még ez is. - mondtam idegesen
Ekkor Niall lendületből belerúgott egyet, aminek hála a keksz kiesett. Megháláltam neki, majd lehajoltam érte.
-Elmondtad neki? - érdeklődött
-Szerinted miért nem szól hozzám?
-Sajnálom. - sóhajtott nagyot - Nagyon elfogult a családjával, de hidd el, észhez fog térni.
-Úgy legyen.

Harry végig aludta mellettem a repülő utat. Bár a reggeli veszekedésünk után nem csodálkoznék, ha csak tettette volna. A lehető leggyorsabban próbáltak meg minket átvágni a rajongókon, ami nem bizonyosult könnyű feladatnak.
-Valaki jön velünk teáért? - kiáltotta túl a tömeget Louis
-Mondtam, hogy előbb a szállodába megyünk. - mondta neki nem túl halkan Eleanor
-Nem, előbb teáért megyünk. - vágott vissza Louis - Tíz perc az egész.
Nem tudom meddig vitázhattak ezen, mert külön autóban ültünk, de tekintve, hogy egy saroknyival hamarabb tértek le, végül Louis nyert. Én személy szerint szívesen hallgatnám Harry ordibálását, csak legalább hozzám szólna végre. Csak ülünk egymás mellett és bámul ki az ablakon. Mintha itt sem lennék. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb átgondolja a dolgot és rá jön, hogy csak úgy nem találnék ki ilyet. A probléma az, hogy nincs időnk kettesben maradni és megbeszélni a dolgokat. Bár, az elmúlt néhány órában nem úgy tűnt, mintha ő vágyna erre. Elméletileg azért jöttem velük, hogy több időt tölthessünk együtt, de eddig nem sok mindent csináltunk ketten. És úgy tűnik nem is fogunk. Szívesen megbeszélném vele, de nem kíváncsi a magyarázatomra és időt sem hagy rá. Bele sem merek gondolni, mi lesz majd, ha kiderül minden. Mert biztos vagyok benne, hogy egyszer úgyis mindenre fény derül. Kezdhetem magam hozzá szoktatni a gondolathoz, hogy nagyon össze fogok veszni Harryvel. Legszívesebben életem végéig őrizném ezt a titkot, de nem tehetem.
Lassan visszaérkeztünk a hotelba és megpróbáltunk bejutni, miközben az őrök a visítozó rajongók elől torlaszolták el az utat. Bevallom, ilyenkor kicsit megijedtem, hisz mi van, ha egyszer csak megrohamozzák a srácokat, mikor velük vagyok? Valószínűleg agyontaposnának.
-Van pár óránk, megnézünk egy filmet? - kérdezte Harry a liftben
Mondanom sem kell, iszonyatosan meglepődtem. Pillantása még égető volt, ahogy rá emeltem tekintetem, de legalább próbálkozott, ezért inkább nem hántorgattam fel a témát.
-Ha van kedved. - vontam vállat
Nem akartam erőltetni azt, ami nem megy, így inkább nem kezdeményeztem beszélgetést. Ha akar, úgy is hozzám szól majd és ha sikerül felfognia azt, amit mondtam, nem fogja hagyni, hogy közénk álljon. Bízom benne, hogy minél előbb meg tudjuk majd beszélni és találunk rá megoldást. 
Türelmetlenül pislogtam és kémleltem az apró fülkét, alig vártam már, hogy felérjünk, nem szerettem liftezni. Nem voltam klausztrofóbiás, vagy hasonló, csak mindig hányingerem volt, amikor elindult. Ez most sem történt másképp. Azonban valami mégis már volt. Rossz értelemben. A lift egyik pillanatról a másikra hirtelen elsötétült, majd megállt. Már ekkor pánikba estem. Felkapcsolódott a vészvilágítás, ami nem volt túl erős fényű, de legalább beláttunk vele némi teret. A lift nem mozdult, én pedig iszonyatosan megijedtem. Harry a telefonjáért nyúlt és miközben a füléhez emelte, megnyomta a segélyhívó csengőt.
-Akadt egy kis probléma. - mondta dühös tekintettel - Bekrepált a lift és itt ragadtunk.
Türelmetlen arckifejezéssel bámult maga elé, miközben a vonal túlsó végén lévő ember utasításait hallgatta és aprókat bólintott, mintha számított volna valamit.
-Rendben. - sóhajtott nagyot, majd eltette a mobilját - Paul küld valakit, aki elméletileg tud segíteni. 
Harry felém fordult, majd a lift oldalának dőlve lecsúszott az aljára, térdeit pedig felhúzta. Én is így tettem, azzal a különbséggel, hogy lábaimat kinyújtottam felé. Ahogy körmeimet piszkáltam, éreztem, ahogy meleg tenyerével végig simít a vádlimon. Felnéztem rá, de ő nem figyelt.
-Sajnálom. - mondta halkan - Nem hittem, hogy ez lesz belőle, és amikor elmondtad, nem akartam elhinni. Úgy voltam vele, hogy a..
Előre dőltem, kezem idegesen simítgató kézfejére emeltem, bele fojtva így a szót. 
-Harry, nem kell magyarázkodnod, ez nem a te hibád. Közel álltok egymáshoz, megértem, hogy nehéz elhinned és az sem zavar, ha nem hiszel nekem. - vontam vállat
Harry elhúzódott, majd felállt. Egy lépéssel sikerült mellém érnie, aztán ismét leült. Kezét vállamra emelte, majd kicsit magához húzott.
-Felhívtam anyát nem sokkal azután, hogy összekaptunk. - vallotta be
Nem szóltam közbe, inkább hagytam, hogy magától folytassa. Igazából nem is tudtam volna mit mondani.
-Meg sem próbálta tagadni. - mondta csalódottan
-Sajnálom. - húztam a szám - Mi lesz most?
-A legközelebbi szünetünkön mindenképp haza megyek és megbeszélem vele, de mondtam neki, hogy bármivel próbálkozhat, nem fog érdekelni.
Erre a kijelentésre egy halvány mosoly csúszott az arcomra. Fejem Harry vállára hajtottam, ő pedig belepuszilt a hajamba.
Nem két percig tartott, mire a karbantartó a segítségünkre sietett. Még legalább fél órát ültünk a liftben, mire sikerült rendbe szedni. Harry még ezután sem tett le a filmezésről, megkereste a Nagyfiúkat. Nem baj, hogy már mindketten láttuk. Örültem, hogy megbeszéltük, de mégis bűntudatom van. Hiába próbálja tagadni, vagy elrejteni, látszik a szemében az a mérhetetlen csalódás. Akkor láttam ilyennek utoljára, amikor kiderült, hogy ki vagyok, ő pedig utánam jött New Castlebe és végül egyedül utazott vissza.
-Baj van? - lépett elém Harry
Az ágyon ülve meredtem magam elé és azon gondolkodtam, mit tehetnénk, hogy mindenkinek jó legyen. Az lenne a legjobb, ha Harry anyukája elfogadná, hogy együtt vagyunk. Nem kérem, hogy szeressen, csak annyit akarok, hogy ne piszkáljon bele a kapcsolatunkba.
-Nem, dehogy, csak fáradt vagyok. - próbáltam megnyugtatni
-Nem muszáj jönnöd velünk a koncertre. Pihenhetsz, vagy kiengedheted a gőzt az edzőteremben. - mondta megértően - Igazság szerint jobban örülnék neki, ha itthon maradnál és Paul figyelne rád.
-Biztos nem gond? 
-Mondanám, ha az lenne?
-Akkor szerintem leugrok az edzőterembe, ütögetek egy kicsit. Lefárasztom magam teljesen és alszok. - néztem fel rá
-Rendben.
Harry lehajolt, majd egy csókot nyomott az ajkaimra. Rendbe szedte magát, majd beszélt Paullal és elmentek a stadionba. Szívesen mentem volna velük, de most nem volt hangulatom a többezres sikítoz tömeghez. A fejem egész nap hasogatott és a hányinger is kerülgetett, hála a liftezésnek. Megkerestem a bőröndömben elhelyezett kesztyűket, majd átöltöztem. Reméltem, hogy egy kis edzés majd helyretesz. Bemelegítésképp futottam néhány kört a ring körül, csináltam néhány felülést és fekvőtámaszt. Már a boxzsákhoz lépve elfáradtam. Émelygett a gyomrom és betudtam az ebéd nélküli liftezésnek. Biztos voltam benne, hogy ez a bajom, nem egyszer volt már ilyen. Egy éhgyomorral véghez vitt edzés egyébként is eléggé kikészített, de ezelőtt meg volt az alap hányingerem is, valamint a fejfájás. Úgy voltam vele, hogy a szédülésnél abba hagyom, olyankor nincs baj. Ittam egy  keveset és minden erőmet beleadva sorozni kezdtem a boxzsákot. Paul szótlan volt, csak akkor fűzött megjegyzést valamihez, ha nagyon muszáj volt, vagy ha megkérdeztem. De nem is azért jött velem, hogy csevegjünk és ehhez nekem sem volt kedvem. Csak le akartam végre küzdeni a rosszullétemet és a fáradságot. Ez azonban egyre távolibbnak tűnt. Különösen abban a pillanatban, amikor olyannyira megszédültem, hogy a zsákba kellett kapaszkodjak. nem tűnt túl egyszerűnek, tekintve, hogy rajtam voltak a kesztyűk. Paul azonnal a segítségemre sietett, kezében a kis székkel. Épp, hogy a közelembe ért a földre tette, majd éreztem erős kezeit a vállamon. Ekkor viszont elveszítettem az egyensúlyérzékem és lábaim élettelenül csuklottak össze alattam, miközben előttem minden elsötétült.