39.fejezet - Az utolsó koncert (S02E14)

Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, remélem megértitek a félévi hajtást és a többit. Képet sincs időm kirakni, mert sietek, de remélem tetszeni fog és várjátok a következő részt. Próbálok sietni vele. Jó olvasást!:)

Thea*

Lassan tudtam csak kinyitni szemeimet, a fejem rettenetesen hasogatott. Hunyorítva néztem körbe, de csak a mennyezetet tudtam szemügyre venni. Ezután árnyék, majd Paul aggódó arckifejezése. Láttam, hogy jár a szája, de képtelen voltam felfogni mit mond, vagy kérdez. Néhány pillanattal később tisztult némileg a látásom és a hallásom is. A homlokom merő víz volt, én pedig a padlón feküdtem, lábaim a székre támasztva, hogy minél hamarabb magamhoz térjek.
-Jól vagy? - kérdezgetett Paul
-Meddig nem voltam magamnál? - hagytam figyelmen kívül kérdését
-Csak néhány pillanatig.
-Erről Harrynek nem kell tudnia. - mondtam ellent nem tűrő hangon
Paul nem válaszolt, helyette csak még tovább frissítgette az arcom a fél literes vízből. Mikor már kicsit stabilabbnak éreztem magam, felsegített, majd a szobába kísért. Próbáltam meggyőzni róla, hogy nem lesz semmi gond, de nem tágított. Orvost akart hívni, de arról szerencsére le tudtam beszélni. A lehető leggyorsabban zuhanyoztam le, majd ágyba is bújtam. Paul nem szívesen hagyott egyedül, de végül sikerült elérnem, amit akartam. Nem vágytam másra, csak egy kis pihenésre. Azt hiszem sok volt nekem az utóbbi néhány nap. Túlságosan rá stresszeltem a Harryvel folytatott vitára és nem volt étvágyam. Ezután szarul érezni, majd ájulásig kifárasztani magam, nem volt mindennapi. Abban az időben előfordult néhányszor, amikor elveszítettem apát. Túl komolyan vettem a diétát és próbáltam többet edzeni. Sokszor voltam kórházban. Anya pszichológushoz is vinni akart, de nem hagytam magam. Jobban mondva csak nem mentem el a megbeszélt időpontra. Ez már csak apró titok volt Harry előtt, nem akartam őt ezzel idegesíteni. Még legalább egy órán át nélkülöznöm kell őt, így elég valószínű, hogy aludni fogok, mire ők visszaérnek a koncertről. A következő állomás a tengerparttal megáldott Hastings. Hoztam ugyan fürdőruhát Harry könyörgésére, de nem hiszem, hogy túl sok kedvem lesz hozzá. De ki tudja, lehet kipihenem magam és holnapra kutyabajom. Őszintén szólva nagyon örülnék neki.

Az ébredést ezúttal ismét Harry segítette, de jóval kellemesebben, mint tegnap reggel. Meleg ölelése és apró csókjai mosolygásra késztettek. 
-Ha mindig így keltesz, sosem akarok majd felébredni. - mondtam nevetve
-Azért jó lenne, ha megemelnéd azt a csinos kis hátsód és elriszálnád felöltözködni. - csókolgatott tovább
Elég nehézkesen tettem meg, amire Harry kért. Már határozottan jobban éreztem magam. Nem gyötört hányinger, sem fejfájás, ráadásul a szédülés kínzó érzésével sem kellett megbirkóznom. Ez pozitívan hatott rám, azután, hogy köztem és Harry közt végre minden rendben. Kérdéses ugyan, hogy meddig, de ahelyett, hogy ezen aggódom, inkább kiélvezem a pillanatot, amíg tart.
Miután rendbe szedtem magam az induláshoz, összepakoltam a cuccaimat, míg Harry is ugyanígy tett. Egy kiadós reggeli után indultunk csak a repülőtérre. Liam és Louis az előző napokhoz képest kissé kedvtelenebbek voltak, ami érthető. Sophia visszautazott, hogy dolgozzon, Eleanor pedig folytatja az iskolát. Nekem szerencsére sikerült átszerveznem kicsit a meccseimet és zavartalanul tölthetem Harryvel az időmet. Már amikor épp nem veszekszünk. Félő, hogy a kevés edzés miatt el fogom veszíteni a mérkőzést, de azt hiszem ez még belefér. Azután, hogy már nagyon régóta nem volt rendőrségi ügyem, nem gond, ha egy meccset elveszítek, bár nem lennék tőle boldog.
-Készen van mindenki? - kérdezte már a szálloda előterében állva Paul
-Én nem, de lényegtelen, úgy is akkor indulunk, amikor te akarod. - vont vállat kötekedően Louis
-Csend már. - nevetett Eleanor
Paul egy flegmának mondható szájhúzással reagálta le Louist, majd átverekedtük magunkat rajongók tömkelegén. Szerencsére a szálloda biztonsági őrei is segítségünkre siettek, de végül nem volt rájuk szükség. Tény, hogy kibékültünk már Harryvel, nekem mégis olyan, mintha nem tudta volna elfogadni. Megértem, mert tényleg nagyon kötődik az anyukájához. Próbál úgy tenni, mintha nem érdekelné, de látszik rajta, hogy állandóan ezen agyal.
-Jól vagy? - nézett rám aggódva
Ahogy a visszapillantóba néztem, láttam, hogy abban a másodpercben Paul is rám emelte tekintetét. Csak nyeltem egy nagyot, reméltem, hogy nem szól Harrynek a tegnapi rosszullétemről.
-Persze. - erőltettem magamra egy halvány mosolyt
Lassan elindultunk a reptérre, hogy a srácok meghódítsák Hastings egyik arénáját is, na meg persze a strandot.
-Mennyi időnk lesz a koncertig? - intézte Paulhoz kérdését
-Nem tudom. - vont vállat határozatlanul - Talán négy, vagy öt. Megnézem így is, ha odaérünk.
-Lenézünk a partra? - fordult újra felém
-Nincs túl sok kedvem. - utasítottam vissza - Te is jobban tennéd, ha inkább pihennél a koncertig.
-Oké, anya. - nevetett
Örültem, hogy nem kellett sokáig győzködnöm és leírhatatlanul hálás voltam Paulnak, amiért tartotta magát a nekem tett ígéretéhez és nem szólt Harrynek. 

Már a szállodai szobában ücsörögve, és majdnem álomba merülve riadtunk fel mindketten arra, hogy valaki türelmetlenül kopog. Harry erőt vett magán, majd felkönyökölt, miközben fáradt hangján beinvitálta az illetőt, aki a túlpörgött Niall volt.
-Nem jössztök le a partra? - kérdezte feldobva
Harry válaszként csak nemlegesen megrázta a fejét, miközben én a hátamra vergődtem magam és fejemmel az ajtóban álló Niall felé fordultam. Rám pillantott, vállat vont, majd azzal a lendülettel el is tűnt. Harry visszafeküdt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Éreztem, ahogy matat valamit, de a szemeimet nem volt erőm kinyitni és elképzelésem sem volt róla, mit kereshet. Pár pillanattal később, amikor már rá szedtem magam, hogy megkérdezzem, bekapcsolódott a TV. Harry jó néhány csatornát átváltott, mire megállt egynél. Ahogy meghallottam Bruno Mars hangját, apró mosoly ült ki az arcomra, ugyanis nem voltam képes többre. A Gorilla című dalát először kicsit furcsának találtam a szövege miatt, de nem zavart sokáig, ugyanis nagyon megtetszett, ahogy az összes többi is. Azzal a halvány mosollyal az arcomon sikerült némileg kinyitnom a szemeimet és csak ekkor láttam meg, hogy az MTV EMA díjátadót nézi, ahol egy rúdtáncos tartott bemutatót Bruno mellett. Meg sem lepődtem rajta a klip és a szöveg miatt. Harry hasán pihenő kezem lassú, lomha mozdulattal emeltem fel és tettem szemei elé, ő pedig halkan felnevetett. Leemelte onnan, majd egy apró puszit hintett rá és miközben a mellkasára engedte, összekulcsolta az övével. Magamban nevettem, hogy ezzel próbál kijátszani.
-Nem veszem be, csukd be nyugodtan a szemed, ha hallgatni akarod.
-Fenébe. - mondta halkan zsörtölődve
Felnevettünk, majd a félig ülésből kicsit kényelmesebb pozícióba helyezte magát és lejjebb csúszott az ágyon.
-Csak nem leereszkedsz hozzám? - emeltem fel a fejem, míg elhelyezkedett
-De csak azért, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok.
Röviden felnevettem, de ez teljesen elszívta azt a maradék erőmet is, ami arra késztetett, hogy ébren maradjak.

Úgy érzem sikerült magam némileg kialudnom, mégsem vagyok képes egyenlőre kinyitni a szemeimet. Kezemmel végig simítok az ágyon és bosszúsan tapasztalom, hogy Harrynek nyoma sincs. Szemeim azonnal kipattannak, majd körbenézek a szobában, talán még itt van, de tévedtem. A koncert már valószínűleg elkezdődött, én pedig lemaradok róla. Ez már a második. Nehezen feldőlök, úgy érzem minden porcikám hasogat. Ahogy lábaimra tornázom magam, a hirtelen felegyenesedéstől kissé megszédülök, de sikerül állva maradnom. Kicsoszogok a fürdőszobába, miközben az ágy másik oldaláról elvett telefonomon ellenőrzöm az időt. Lassan fél kilenc, jó pár órára elszundítottam. Az arcom hideg vízzel frissítem fel, amitől először libabőrös leszek, de pár pillanattal később már egy elégedett sóhaj hagyja el számat. Megfogok egy törölközőt és beletemetem arcom, kicsit tovább is, mint kellett volna. Leültem a kád szélére, a fáradság egyre jobban szétterjedt a testemben és nehezebb volt talpon maradnom, pedig most ébredtem fel. Lehet még lustálkodnom kellett volna néhány percig, hogy teljesen magamhoz térjek.
Miután újra erő vettem magamon, visszamentem az ágyhoz és alaposan betakaróztam. Bekapcsoltam a TV-t és váltogattam a csatornákat, valamiért semmi nem kötötte le a figyelmem. 
Nem sokkal később halk ajtónyitódásra lettem figyelmes. Gondoltam, hogy véget ért a koncert. Harry óvatosan lépkedett be a hotel szobába, majd amikor észrevette, hogy már ébren vagyok, felegyenesedett és egy halvány mosoly csúszott az arcára.
-Jó reggelt. - nyomott csókot ajkaimra
Elmosolyodtam kijelentésén, majd a homlokomra hulló hajam egy gyors kézmozdulattal hátra dobtam.
-Mikor keltél fel? - kérdezte, miközben zuhanyozni készült
-Fél kilenc körül. - mondtam bizonytalanul
-Az igen. - mondta elismerően - Tudsz élni.
Halkan felnevettem, majd elindult a fürdőszobába. Míg ő bent volt, nekem sikerült kicsit felébrednem, bár nem mondanám, hogy nem aludtam volna szívesen. 

Az utolsó koncert helyszínre nem mehettem, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet miatta. Örülök ugyanis, hogy Harrynek kevesebb esélye van arra, hogy észre vegye, valami nincs rendben. Mert érzem, hogy van valami, de nem tudom megmondani, hogy mi az. Lehet olyannyira felemészt a titok, hogy nem bírom. El akarom neki mondani, de félek. Én eljöttem az utolsó koncertről, ő pedig valószínűleg nem látja majd a meccset. Annyira nem is bánom, mert ismerős arc láttán jobban izgulok.
Épp a bandázst tekertem a kézfejemre, amikor kopogtak. Volt bennem egy szemernyi remény aziránt, hogy talán Harry az, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Már valószínűleg a repülőn ülnek, hogy visszautazzanak Londonba és kipihenjék magukat. Nem is bánom, jobban örülök, hogy alszik egy jót.
Beinvitáltam az illetőt, aki nem meglepő módon Kevin volt.
-Kész vagy? - kérdezte sietősen
-Mindjárt. Segítenél a kesztyűvel?
Szó nélkül belépett az öltözőbe, majd bezárta maga után az ajtót. A felé nyújtott piros kesztyűt a kezébe vette, majd a csuklómra rögzítette. Felálltam, majd mélyeket lélegeztem. Az izgatottságomat próbáltam fokozni, de egyre rosszabb lett.
-Sok sikert. - mondta biztatóan Kevin
Rám adta a köntöst, majd kiballagtunk. Miközben bemutattak, a ringhez sétáltunk, ahol megszabadítottak a köntöstől. Ugráltam néhányat és miközben farkasszemet néztem az ellenfelemmel, figyeltem Kevin tanácsaira. A gong megszólalásával egy időben az adrenalin felszökött bennem, nem tudtam vissza fogni magam. A lábaim megállíthatatlanul cikáztak, többet voltak levegőben, mint a ring talaján. Az ellenfelem néha kissé értelmetlenül figyelte a mozdulataimat, elővigyázatos volt. Bevitte az első jobbost, amit sikerült elkerülnöm, de csak annyira, hogy még így is éreztem arcomon a hideg levegőt, amit a gyorsasága okozott. Fürge volt, meg kell hagyni. Az első menetben kaptam néhány ütést és sorozást, de úgy éreztem elégedett lehetek magammal. A tömeget pásztázva hallgattam Kevint. Felváltva néztem az elsősorban ülő emberekre és az ellenfelemre. Norvég volt, hosszú fekete haja parkettába fonva, az én két fonatommal ellentétben. Az első menet alatt megfigyeltem zöldesbarna szemeit, amik égető pillantásra képesek. Markáns arca és szigorú vonásai arra engednek következtetni, hogy győztesen akar távozni, ahogyan én is.
A bíró intett, kezdődik a második menet. Felálltam, az ellenfelem mögé pillantottam és akkor megláttam Harryt. Elképedtem, nem örültem neki. Persze, jól esik a támogatása, de jobban tenné, ha pihenne. Egy halvány mosolyt eresztett felém, majd rám kacsintott. Látszott rajta, hogy nagyon kimerült, amit nem csodálok, én sem lennék jobban ennyi hajtás után.
A gong ismét megszólalt, kezdetét vette az újabb menet. A szemem alatt éktelenkedni fog egy lila folt, érzem, hogy megállás nélkül lüktet. A szám kicsattant és a hasam is kellemetlenül fáj. Erős ellenfél, meg kell hagyni, de mindent meg fogok tenni, hogy vesztesként távozzon.
A menetet ismét csak ő indította, az első ütéseit sikerült blokkolnom, de viszonoznom már kevésbé. Sarokba szorított és a hasamon élte ki magát, fáradatlanul sorozott. Próbáltam menekülni, de hiába.
-Állj! Azonnal állítsák le a mérkőzést! - kiáltott egy kétségbeesett hang
Tatjana, az ellenfelem hátra lépett egyet. Dühös és értetlenkedő arckifejezéssel meredt a hang irányába, ahogy mindenki más tette. Én kissé összegörnyedve emeltem meg fejem a kiáltozás forrásához. Megláttam a szemüveges, fekete hajú férfit, aki a mérést végezte. A súlyunkat és természetesen mindent, amire szükség volt, alaposan megnézett. Ehhez a rendszeres dopping vizsgálat is hozzátartozik. Az, hogy ő így berohant, csak egyet jelenthet. Tatjana valószínűleg szteroiddal turbózta magát, meg sem lepődnék, érteném, mitől ilyen. Ezt abból vonom le, hogy én biztosan nem szedtem semmi tömegnövelőt, vagy hasonlót, másért pedig nem is igazán állíthatják le a mérkőzést. De csak nem annyira elmebeteg, hogy ne tudja, a vizeletmintából úgy is kiderülne, ha szerekhez nyúlt.
-Mégis mi történt? - csattant fel türelmetlenül az egyik bíró
Az esetlennek tűnő férfi magabiztos léptekkel indult a ringhez, majd nagy nehezen bemászott. Arra számítottam, hogy Tatjanat fogja kézen, majd levezeti az öltözőbe, de nem így történt. A férfi egyenest hozzám sétált, majd megállt előttem. Sugdolózás vette kezdetét, a zaj betöltötte az egész termet. Hátra pillantottam és láttam, ahogy Harry gondolkodóba esve feláll és felénk bámul, már amennyit lát belőlünk. Értetlenkedve emelem pillantásom a férfira, aki egy papírt szorongat remegő kezeiben. Szét nyitja, majd a kezembe nyomja és egy bizonyos helyre mutat.
-De ez..akkor én..
-Igen. - mondja halvány mosollyal
-Uramisten. Terhes vagyok? - kérdezem suttogva, mintha félnék valamitől