27.fejezet - Újra otthon (S02E02)

HelloEmberek! Kicsit későn érkezett ugyan ez a rész, de ez csak a kommentek és az elfoglaltságom miatt volt, valamint a fáradság is közrejátszott. Kicsit rövid fejezet lett ugyan, de tényleg nagyon bízom benne, hogy nem hagytok cserben és ugyanolyan aktívan kommentelgettek majd, vagy legalább pipáltok, hogy tudjam, itt jártatok. Remélem tetszik majd ez a rész is mindenkinek. Jó olvasást!:)

Thea*

-Vissza Newcastlebe.
-Tessék? - döbbent le
-Haza akarok menni. - ismételtem meg a sírás szélén
-Biztos vagy benne? - ült le mellém
-Mi értelme olyanok közt lennem, akik utálnak?
-Jaj, ne beszélj butaságokat. Egy kicsit dühösek rád, de nem fog sokáig tartani, hidd el. - ölelt meg 
-De igen. - mondtam határozottan
Anya a hajamba puszilt, én pedig a sírásommal küszködtem. Semmi értelme tovább Londonban maradnom. Biztos vagyok benne, hogy Kevin se szívesen tanítana ezek után. Newcastleben pedig nem lesz könnyű boxolni. Ott szinte minden környékbeli ismerte apát, és így engem is. Azután, hogy apa meghalt, ígérgették, hogy segítenek, ha folytatni akarom, de nem akartam. Pontosabban nem így.
-Tudod, hogy én lennék a legboldogabb, ha hazaköltöznél, de még nem jöhetsz. Előbb rendezned kell itt mindent, különben nem leszel boldog. Jobb lenne mindennap azon rágódni, hogy mi lett volna, ha maradsz? - próbált jobb belátásra bírni
-Én ezt már eldöntöttem. A legközelebbi géppel visszamegyünk és ott karácsonyozunk. - mondtam határozottan
Anya csak nagyot sóhajtott és nem szólt semmit. Tudta, hogy felesleges, hisz úgysem változtatna semmit a véleménye.
-Megveszed a jegyeket? - néztem fel rá kérőn
-Holnap az lesz az első dolgom. - mondta nyugtatóan
-Köszönöm. - hálálkodtam

Másnap kopogtattak, és abban a reményben siettem az ajtóhoz, hogy talán Harry az, de mégsem. Liam, Louis és Zayn álltak ott. Beinvitáltam őket és tudtam, hogy őket is be kell avatnom.
-Azt hiszem sejted miért vagyunk itt. - kezdett bele Liam
-Reméljük, hogy tudsz valamit arról, amin Harry és Niall veszekednek. - nézett rám Zayn
-Nem. Miért kellene? - kérdeztem bambán 
-Mert Niall azt mondta, téged keressünk, ha tudni akarunk valamit. Ők ugyanis nem mondanak semmit. - mondta kicsit türelmetlenül ezúttal Louis
-Így már világos. - bólintottam nagyot - Tudom, mi bajuk.
-Akkor beavatsz minket is? - érdeklődött Liam
Nem akartam. Egyáltalán nem volt kedvem még egyszer átélni azt, amit Harrynél és Niallnél. Vagy a szótlanság, vagy a düh. Az előbbi mégis rosszabb. Amikor Niall nekem esett, legalább tudtam, hogy kiváltott belőle valamilyen érzelmet ez az egész. De Harrynél? Még az arckifejezése sem árult el semmit. 
-Nem Emily Rose vagyok, hanem Theodora Frewen. - mondtam el a legtömörebben
Minél előbb túl akartam lenni rajta. Vártam, hogy megszólaljanak, de csak úgy, mint Harry, ők sem mozdultak. Felnéztem rájuk és lefagyva néztek maguk elé. 
-Oh, Uramisten. - szólalt meg először Liam - Ezt valahogy fel kell dolgoznom.
-Essünk túl rajta. - sóhajtottam nagyot - Vágjátok a fejemhez nyugodtan, mekkora idióta vagyok és hogy soha többé nem akartok látni. Meg persze ami még kikívánkozik belőletek.
A srácok értetlenkedve egymásra néztek, majd ismét rám. Mintha eszükbe sem jutott volna, hogy ilyet tegyenek.
-Én nem akartalak leteremteni,csak azt hiszem kell egy kis idő, hogy ezt megemésszük. - mondta még mindig meglepődve Zayn
Talán Louis volt az, akit nem ért túl váratlanul ez az egész. Ő már a legelején Theaként ismert. Azt hiszem csak azon lepődött meg, hogy mindenkit képes voltam félrevezetni.
-Szerintem jobb, ha mi most megyünk. - állt fel sietősen Liam
Csak kikísértem őket, majd visszasétáltam a nappaliba. Ismét előtört belőlem a sírás, de ezúttal nem engedtem szabadjára a könnyeim. Anya bármelyik pillanatban haza érhet a repülőjegyekkel. Addig meg el kellene intéznem Kevinnél is az edzést. Muszáj leszek neki is mindent elmondani, mielőtt mástól tudná meg.
Felvánszorogtam és átöltöztem. Nem volt könnyű, hisz a karom még mindig gipszben volt, de még az út előtt szeretnék ettől is megszabadulni. Az az egy-két nap már nem mindegy?
Miután kicsit felvállalhatóbb ruhába bújtam és felvettem a csizmán, elindultam az edzőterembe. Abban reménykedtem, talán Harry ott lesz, de csalódnom kellett.
-Ráérsz egy kicsit? - léptem az épp oktató Kevinhez
-Egy pillanat. - intett türelemre
Távolabb sétáltam és helyet foglaltam a padon, míg arra vártam, hogy befejezze, amit elkezdett. Nem tartott sokáig, míg újra rám szentelte figyelmét és hátra mentünk az irodájába.
-Hogy van a karod? - kérdezte érdeklődve
-Már jobban. Szeretnék kilépni. - vágtam a közepébe
-Mi? Miért? - kérdezte meglepődve
-Haza költözök anyával, mert történt egy s más. Erről is szeretnék beszélni.
-Hallgatlak.
-A jelentkezési lapomban is az áll, hogy Emily Rose vagyok, de ez nem igaz. A valódi neve Theodora Frewen. - vallottam be
-Tessék? - kérdezett vissza - Te vagy Darryl lánya?
-Igen. - bólintottam aprót
Ötletem sem volt, ő hogyan fog reagálni, de természetesen a legrosszabbra készültem. Ha kiakad és ordít, mint Niall, csak végig hallgatom szótlanul, majd felállok és kisétálok.
-Nézd, én azt hiszem értem, hogy nem akartad felvállalni, ki is vagy valójában. - kezdett bele meglepően nyugodt hangnemben - Ismertem apádat, igaz nem túl közelről, de remek ember volt. Biztos vagyok benne, hogy téged is olyannak nevelt, és ok nélkül nem tetted volna ezt. Igaz, hogy nem örülök ennek az egésznek, de megpróbállak megérteni. Ha ezek után is el szeretnél költözni, nem állok az utadba, de bármikor visszajöhetsz.
-Köszönöm. - hálálkodtam a sírás szélén
Hiába megértőek az emberek, ezt az egészt csak egy boxoló értheti meg. A srácok csak azért űzik ezt a sportágat, hogy formában legyenek. Én viszont erre áldoztam fel az életem. Kockáztattam érte, nem is keveset. Tény, hogy most mégis mindent elbuktam, de az a tudat, hogy legalább boxolhatok még, megnyugtat egy kicsit. Newcastleben nem tudják, hogy itt mindenkinek hazudtam, szóval nem kell félnem attól, hogy elítélnek. 
Kevin visszaadta a jelentkezési lapom, majd elköszöntünk egymástól. El sem hiszem, hogy egy ember megérti ezt az egészet. Mit meg nem adnék érte, hogy mindenki így lássa ezt a helyzetet, ahogy ő.
Kezemben a mappámmal haza csoszogtam. Nem tudom, készen állok-e arra, hogy tényleg haza költözzek anyával. Viszont már nincs visszaút. Anya megvette a jegyeket, én pedig már elhatároztam. Lehet meg fogom bánni, de nem érdekel. Sokkal jobb lesz Newcastleben olyan emberek közt, akik nem ölnek meg minden pillantásukkal.


Harry*


Még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom azt, amibe Emily beavatott. Vagyis Thea. El sem hiszem, hogy az elejétől kezdve átvert minket. Hogy lehettem ilyen hülye?
-Hogy lehettünk ennyire hülyék? - hallottam meg Niall dühös hangját egy ajtócsapódás után
Mintha csak a gondolataimban olvasna. Ezek szerint ő is megtudta. Nem szóltam erről az egészről senkinek, hisz mi jogon tehetném? Nem az én titkom és sokkal rosszabb Theának, ha látja, hogy mennyi mindenkit megbántott ezzel. Köztük engem és látszólag Niallt is.
-Vakon megbíztam benne. - ült le mellén szikrákat szóró tekintettel
-Nem csak te. - mondtam csalódottan
-Hogy volt képes mindenkivel elhitetni ezeket?
-Tőlem kérdezed?
Erre nem tudtam volna válaszolni. Mi oka lehetett rá? Fogalmam sincs, de ez az egyik dolog, amiért senkinek sem árultam el. Ha Thea titkolózott, arra valószínűleg nyomós érve volt. Én viszont nem kérdeztem meg.
-Azt hiszem ebben mi is bűnösek vagyunk. - fordultam Niall felé
-Ezt hogy érted? - nézett rám bambán
-Én akartam annyira megismerni őt. Mindig tartózkodott tőlünk, mégis erőltettem ezt az egészet. Ha nem lóg velünk, ez nem derül ki és nem csalódunk benne ekkorát. - magyaráztam el neki
-Ha annyira ellenére lett volna, hogy velünk lógjon, tesz is érte.
-Ne beszélj már úgy, mintha ellenség lenne. - szóltam rá
-Miért? Talán a barátunk?
Hogy mi is ő most nekünk? Fogalmam sincs, de abban az egyben biztos voltam, hogy nem akarom őt elveszíteni. Eszembe sem jutott, hogy ne álljak vele szóba többé, csak még ki kell találnom, hogy ezt az egészet hogy dolgozzam fel.
-Te most kinek az oldalán állsz? - förmedt rám
-Milyen oldalról beszélsz? Sohasem választanék köztetek és közte.
-Dehogynem. - mondta cinikus hangnemben - És úgy tűnik ő volt a fontosabb.
Komolyan mondom rá sem ismerek. Nem tudtam, hogy képes valakire ennyire haragudni. Ha ő dühös, én mi vagyok? Hisz én nem csak egy barát akartam lenni. Talán épp ezért nem tudok rá úgy haragudni, mint Niall.
-Megjöttünk! - kiáltotta el magát Louis
El akartam kerülni a beszélgetést. Ennek érdekében minden előzmény nélkül felálltam, majd a szobámba indultam volna.
-Állj csak meg! - szólt rám Zayn
-Beszélni akarunk veled. - folytatta Liam
Csak hatalmasat sóhajtottam, majd megfordultam. Nem volt kedvem ahhoz, hogy velük is összevesszek, elég volt Niall és Thea.
-Kérdezzétek Niallt. - mutattam a szobája felé - Engem meg hagyjatok ki ebből az egészből.
Csak felvánszorogtam a szobámba és ledőltem. A srácok semmit sem szóltak, ez pedig furcsa volt. Sosem tudom őket ilyen könnyen lerázni magamról, ha meg akarnak tudni valamit. Főleg, ha az a valami, vagy jelen esetben valaki tűzet szított két tag közt.
Néhány perc elteltével nyílt a szobám ajtaja és beléptek rajta mind a négyen. Niallt mellém ültették, aki még csak rám sem nézett. Liam, Louis és Zayn karba tett kézzel megálltak előttünk és magyarázatra vártak.
-Ki kezdi? - nézett hol rám, hol Niallre Louis
-Én ebben nem veszek részt. - emeltem védekező állásba kezeimet - Mondtam, hogy hagyjatok ki belőle.
-Ha minden áron tudni akarjátok, keressétek a drága Emilyt. - mondta fintorogva a nevét
Csak dühösen rá néztem. Nem tudom miért, de nem tudtam elviselni, ha így beszélt róla. Tudom, hogy hibát követett el, és én is nagyon dühös vagyok rá, de mégsem ócsárolom, vagy vágok fejeket, ha a nevét mondom. Amikor ezt az egészet megtudtam, annyira le voltam sokkolva, hogy nem tudtam megkérdezni semmit. De mindent tudni akarok. Biztos, hogy Theának jó oka volt erre az egészre én pedig tudni akarom. Lehet, hogy segítségre van szüksége, és barátokra, nem pedig ellenségekre. 

Nem hívtam és nem is írtam Theának. Úgy döntöttem átmegyek hozzá és mindenről megkérdezem. Kíváncsi vagyok, hogy miért vert át mindenkit. Nem tudom, hogy mit akarok ezek után, de abban biztos vagyok, hogy nem szeretném őt elveszíteni. Megpróbálom megérteni az érdekeit és segítek neki, ha tudok. Csak remélem, hogy ennél több titka már nincs, vagy, ha mégis, beavat. 
-Majd jövök. - adtam a lakótársaim tudtára
-Hova mész? - vont kérdőre Niall
-Miért érdekel? - fordultam felé
-Gondolom mész a drága barátnődhöz. - mondta flegmán
-Tudod mit? Igen, hozzá megyek, és? Baj, hogy én képes vagyok megbocsátani, vagy úgy viselkedni, mint minden más ember és normálisan megbeszélni a dolgokat? - keltem ki magamból
-Nem, a baj az, hogy ezek után vagy képes átmenni és megbocsátani neki.
-Mi folyik itt már megint? - jött le a hangzavarra Liam
-Semmi. - néztem még mindig dühösen Niallt
-Srácok, nyugi már. Mi is tudjuk, és próbáljuk normálisan kezelni a dolgot. - nézett Niallre - Ha Harry úgy dönt mégis megpróbál vele megbarátkozni, mi is elviseljük és ha ellenkezőleg dönt, mi sem fogjuk keresni a társaságát. Rendben?
Niall csak vett egy mély levegőt, majd ott hagyott minket. Én megháláltam Liamnek, hogy bepróbálkozott, majd elköszöntem tőle és elindultam. 
Gőzöm sincs mit mondjak. Igaz, hogy most neki kellene beszélnie, de úgy érzem tudnia kell, hogy rám ez az egész titok és a megtudása milyen hatással volt. Arra a kérdésre nem hiszem, hogy tudnék válaszolni, hogy ezután hogy legyen. Még mindig úgy érzem, hogy meg kell ismernem. A titok kiderülésével csak arra ösztönzött, hogy a valódi énjét ismerjem meg. De nem hiszem, hogy egy-két nap alatt újra visszanyerheti azt a rendíthetetlen bizalmat, ami ezelőtt volt.
Ahogy megérkeztem hozzá, az ajtóhoz léptem. Csak be akartam sétálni, hisz máskor ezt csinálom, ha úgy döntök úgy érkezek, mint egy normális ember. Az ajtó viszont nem volt nyitva. Sem a kopogásra, sem a csengetésre nem reagált senki. Dobálni kezdtem az ablakát, de semmi. Felhívtam, de minden hiába. Sem az sms-eimre, sem a további hívásaimra nem válaszolt.