25.fejezet - Kínos

Sziasztok! Ne haragudjatok, de most nincs túl sok időm, szóval nem tudom, csak a nagyon látszólagos helyesírási hibákat kijavítani, de mivel úgy volt, hogy most teszem fel, megtettem. Javítom, amit tudom. Jó olvasást és remélem ehhez is ilyen sokat és ilyen hosszan fogtok kommentelni.:)

Thea*

Amikor észbe kaptam, hogy én hülye visszacsókoltam Harryt, azonnal kipattantak szemeim. Vállainál fogva próbáltam őt ellökni magamtól. Amikor erre rájött, ajkait elhúzta, majd rám meresztette gyönyörű szemeit.
-Ne haragudj. - kért elnézést
Lemászott rólam, majd mellém ült. Én csak gyorsan felálltam, majd öltözködni kezdtem.
-Mennem kell. - indultam meg az ajtó felé
-Nem beszélhetnénk meg előtte? - szólt utánam
Vissza sem néztem, csak elkezdtem a lehető leggyorsabban szedni a lábaimat a csúszós és sötét utcán. Telefonommal próbáltam meg némi fényt teremteni, de nem volt sok haszna. Amikor csörögni és rezegni kezdett a kezem közt, olyannyira megijedtem, hogy megcsúsztam. Amikor pedig a hívómat akartam megnézni, elestem. Rázuhantam a jobb kezemre, ami mérhetetlenül fájni kezdett. A kicsit messzebb csúszó telefonomért nyúltam, ami még mindig csörgött. Meg se, néztem, hogy ki keres, felvettem. Habár biztos voltam benne, hogy Harry az.
-Be tudsz vinni a kórházba? - szóltam bele köszönés nélkül
-Mi történt? - hallottam meg Harry kétségbeesett hangját
-Ráestem a kezemre és nagyon fáj. - szisszentem fel
-Ne mozdulj, azonnal ott vagyok. - mondta határozottan
Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet őr megkérni, de nem volt más. Míg vártam rá, az áram is visszajött. Nagyon féltem, hogy Harry felhozza a csókot, de én nem akartam erről beszélni. Csak el akartam felejteni. 
A padon ülve végig ezen gondolkoztam. Amikor rám nézett és elmosolyodott, kirázott a hideg. Amikor viszont ajkaink összeértek, testem kellemes melegség járta át. De nem engedhetem meg, hogy ez történjen. Ki kell ebből szállnom, még mielőtt nagyobb baj történik. Ez a csók hatalmas hiba volt.
Ahogy megállt előttem a fekete Range Rover, hatalmasat sóhajtottam. Harry azonnal kiugrott a járműből én pedig felállni készültem. Tudtam, hogy elég kínos lesz ez a néhány perc. A segítségemre sietett, de elutasítottam.
-A kezem fáj, nem a lábam. - mondtam kissé dühösen
Ellépett mögülem, majd előre sétált és kinyitotta nekem az ajtót. Beültem, és miután ő is megtette, kezét a mellkasom elé nyújtotta. Elhúzta előttem a biztonsági övet, majd becsatolta. 
-Ne haragudj. - kértem elnézést - Nem akartam ilyen durva lenni.
-Nekem kellene elnézést kérnem. Nem lett volna szabad megcsókolnom téged. - sóhajtott nagyot - Csak ne..
-Lehetne, hogy erről most nem beszélünk? Kérlek.
-Persze.
Nem kerülte el a figyelmem, hogy erre a kérésemre erősebben belemarkolt a kormányba. Néhány percen belül megérkeztünk a kórházba. Ahogy felsétáltunk z ügyeletre, szinte azonnal behívtak. Nem akartam, hogy Harry bekísérjen, de megtette. Felültem az ágyra, majd az orvos elém állt.
-Mi történt? - vont kérdőre
-Megcsúsztam és rá estem a kezemre. - részleteztem
-Melyikre?
-A jobbra. - emeltem meg egy kicsit
Ahogy visszahelyeztem a combomra, az orvos keze ügybe vette. Megvizsgálta szemeivel, majd kicsit megnyomogatta. Ahogy felszisszentem, éreztem, ahogy a bal kezem valami puha és meleg markolja meg. Odafordultam és megláttam, hogy Harry áll ott. Nyugtatóan rám nézett, majd elmosolyodott. Az orvos kicsit távolabb lépett egy asztalhoz. Ekkor lassan elhúztam kezem Harry tenyerei közül. Ahogy az orvos visszaállt mellém, megrémültem. sosem voltam jóban az injekciókkal. 
-Adok egy fájdalomcsillapítót, aztán egy gipszet. Nem tört el, viszont így gyorsabban begyógyul majd, csak ne erőltesse meg. - magyarázta, miközben közelített a tűvel - Egy hét múlva jöjjön vissza kontrollra.
Hirtelen felindulásból megragadtam Harry kezét és megszorítottam. Ekkor másik kezét a vállamra helyezte és végig simított rajta. Nagy nehezen kibírtam a szúrást és miután bekötötte e kezem és a nyakamba akasztotta, elhagytuk a kórházat.
-Köszönöm. - hálálkodtam Harrynek
-Ugyan már, tudod, hogy semmiség.
Haza felé úton csak bámultam a tájat. Nem akartam Harryvel erről az egészről beszélni. Tudtam, hogy elkerülhetetlen, de még nem tudtam erről tárgyalni vele. Kellett egy kis idő, míg mindent rendesen át gondolok. Nem akartam megbántani őt, viszont nem engedhettem magamhoz ennyire közel. 
Most meg biztos azt hiszi, hogy kihasználom. Hisz elrohantam, miután megcsókolt, most pedig furikáztatom magam. Nem akarom, hogy ezt higgye. 
-Figyelj, nem akarom, hogy azt hidd, kihasznállak. - törtem meg a csendet - Ez eszembe sem jutott, de épp hívtál é..
-Em, nyugi már. - mosolygott hitetlenkedve - Meg sem fordult a fejemben, hogy kihasználnál. 
Tekintetem ismét az ablak túl oldalára szegeztem. Sosem vártam még ennyire, hogy haza érjek.
-Nem kell segíteni valamit? - kérdezte Harry, miközben leparkolt
-Nem, köszi, már ez is hatalmas segítség volt.
-Hívj, ha baj van, vagy segítség kellene.
-Rendben és köszönöm. 
Miután Harry kicsatolta az övem és átnyúlt előttem, hogy kinyissa az ajtót, kiszálltam. Becsaptam, majd besétáltam a házba. kicsit megszenvedtem az ajtó kicsukásával. Leültem a nappaliba és bámultam magam elé a sötét szobában. A kezem még mindig sajgott, de nem tudtam ezzel foglalkozni. Csak a csókon járt az eszem. Tudtam, hogy nem kellene ezt éreznem, de jelentett valamit. éreztem egy kis bizsergést, amikor ajkaink egymáséhoz értek. Én hülye pedig vissza is csókoltam.
Csak magamat szidva ültem, meg sem mozdulva. Sokkolt az, ami az elmúlt órában történt. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg megcsókolt. Fogalmam sincs mit akarok, vagy mit akarnék, ha a titkaim nem szólnának bele mindenbe. Mégis miért foglalkozok most ezzel? Lehet Harry csak a pillanat hevében tette és nem jelentett neki semmit. Bárhogy is szeretné, úgysem lehetünk együtt. Nem verhetem át még jobban. Meglehet, hogy ezután kicsit eltávolodik majd tőlem. Én pedig most pont ezt szeretném. Nem engedhetem, hogy a bizalmamba férkőzzön. Hogy a fenébe csókolhattam vissza? Miért tettem? Azt fogja hinni, hogy akarok tőle valamit. Meg kell neki mondanom, hogy ennek véget kell vetnünk. Még azelőtt közölnöm kell vele, hogy bármi mást elképzelne kettőnkkel kapcsolatban. 

Harry*

El sem hiszem, hogy megtettem. Azóta vágyom erre a pillanatra és erre a felemelő érzésre, hogy megláttam Emilyt. Ami pedig csak fokozza ezt, hogy viszonozta a csókot. Ez csak jelent valami jót. Vagyok nagyon bízom benne. Szeretném megbeszélni vele, hogy mi lesz ezek után, de azt hiszem hagyok neki egy kis időt, hogy átgondoljon mindent. Nagyon meglepődtem, amikor felvette a telefont, és amikor megtudtam, hogy miért, iszonyatosan megrémültem. Szerencsére nem tört el, de úgy érzem ez az én hibám. Ha nem csókolom meg, akkor nem siet el, és nem esik a kezére. Miután haza értem, elpakoltam a konyhából, ugyanis elment a kedvem a sütögetéstől. Kidobtam a már régebben elfújt mécseseket, és lassan a srácok is visszaértek.
-Egyedül? - illetődött meg Niall
-Igen. - sóhajtottam nagyot - Mert egy idióta vagyok.
-Megint összevesztetek? - kérdezte ezúttal Zayn
-Rosszabbak vagytok, mint egy házaspár. - mondta rosszallóan Louis
-Pedig még csak nem is jártok. - adott neki igazat Liam
-Megcsókoltam. - vágtam a szavukba
Niall elmosolyodott, a többiek arcán egyenlőre csak meglepődöttséget láttam.
-Végre. - mondtam nagy örömmel Niall
-Nem kellett volna. - ültem le
Arcom kezeimbe temettem, mire a többiek is körém gyűltek.
-Elrohant, utána meg be kellett vinnem a kórházba, mert ráesett a kezére. 
-Jól van? - kérdezte aggódva Niall
-Azt hiszem. - válaszoltam bizonytalanul - Nem tört el, de kapott egy injekciót és egy gipszet. Egy hét múlva kell visszamennie. 
-Mi lesz ezután? - fordult felém érdeklődve Louis
-Gőzöm sincs. - válaszoltam tanácstalanul - Szerintem én elég egyértelműen a tudtára adtam, hogy mit akarok tőle, innentől kezdve rajta áll az egész.
-Akkor egy kalappal. - veregetett vállba Zayn
-Inkább kettővel. - csatlakozott Louis
Egy mosolyszerű szájhúzással háláltam meg a biztatásukat. Miután mindannyian aludni mentek, kezeimet egymásra téve helyeztem az asztalra, majd homlokommal rádőlten. El sem hiszem, hogy még mindig el tudom cseszni a dolgokat ilyen szinten. Ehhez már tényleg tehetség kell és úgy tűnik nekem meg van. Szívesen átmennék hozzá, mert másra sem vágyom, minthogy megbeszéljük ezt az egészet, de nem tehetem. Hagynom kell neki egy kis időt, hogy tisztán átgondolhasson mindent. 
-Jól vagy? - ütötte meg fülem egy aggódó hang
Fejem megemeltem, majd az épp helyet foglaló Niallre emeltem tekintetem. Kezemmel támasztottam nehézkesnek bizonyuló koponyám, miközben a választ kerestem a kavargó gondolataim közt.
-Hazudnék, ha azt mondanám igen. - sóhajtottam nagyot - Úgy érzem mindennek vége.
-Ne beszélj már hülyeségeket. Túl lesztek rajta előbb-utóbb. - próbált nyugtatni
-Azt hiszem inkább utóbb. - húztam a szám
-Még karácsony előtt megbeszélitek, ami történt. - mondta magabiztosan
-Melyik karácsony előtt? - tettem fel a költői kérdésem
-Ne legyél már ilyen szar kedvű. Inkább nézd a jó oldalát.
-Ennek van jó oldala? - lepődtem meg
-Haver, végre megcsókoltad.
Akartam-e, vagy sem, Niall szavaira elmosolyodtam. Igaza volt, hisz hónapok óta próbálok közel kerülni hozzá, és meglehet, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztunk, de megcsókoltam.
-Na ugye? - kérdezte széles és büszke mosollyal - Holnap átmegyek hozzá, megnézem hogy van a karja. Nem jössz?
-Nem. - válaszoltam kis gondolkozás után - Azt hiszem jobb, ha még egy-két napig nem találkozunk.
-Ahogy gondolod. - vont vállat

Niall*

Őszintén sajnálom, hogy Harry és Emily megint összevesztek. Szerintem remekül kiegészítenék egymást. Harry pedig olyan, mintha a testvérem lenne, akárcsak a banda többi tatja. Épp ezért próbálok neki mindenben segíteni. Jó érzés, ha tudod, hogy tettél annak érdekében, hogy az egyik tag boldog. Tudom, hogy ők is bármikor, bármiben segítenének.
Reggel, miután jól laktam, átöltöztem és fogat mostam. Épp indulni készültem, amikor Harry letotyogott a lépcsőn azzal a reggeli értelmes arckifejezéssel. Igaz, az én tekintetem sem lehet sokkal jobb, de ez így viccesebb, mert magamat nem látom, csak, ha tükörbe nézek.
-Biztos nem jössz? - kérdezte, miközben a cipőmet húztam a lábamra
-Biztos. - ásított nagyot
-Akkor majd jövök.
A telefonom a zsebembe süllyesztettem, majd miután kiléptem az ajtón, elindultam Emilyhez.

Útközben beugrottam néhány sütiért, nem szeretek üres kézzel vendégségbe menni. Ahogy megérkeztem, bekopogtam. Reméltem, hogy Emily már ébren van, hisz lassan fél tizenegy lesz. 
Nem kellett sokáig várnom, hogy ajtót nyisson.
-Szia. - köszöntem egy halvány mosollyal
-Szia. - üdvözölt kedvtelenül
Távolabb lépett egyet, hogy be tudjak menni. Miután átadtam neki a sütit, megszabadultam a cipőmtől, míg ő a konyhába vitte. Beinvitált a nappaliba, majd innivalóval kínált, amit én elutasítottam.
-Hogy van a karod? - néztem a gipszben heverő kezét
-Niall, tudom, hogy nem ezért jöttél, szóval térj a lényegre. - nézett rám kérőn
-Tényleg érdekel mi van a karoddal. Viszont igaz, hogy arról is szeretnék egy kicsit beszélgetni.
-Az injekció után nem sokkal elmúlt a fájdalom, de mióta kiment belőle a hatás, kicsit megint olyan, mintha valami szorítaná. - tért vissza a fájó végtagjához - Szóval, mit szeretnél tudni pontosan?
-Fogalmam sincs. - vontam vállat tanácstalanul - Talán azt a leginkább, hogy mi lesz ezután.
-Szerintem ezt te is tudod és ennek mindig is így kellett volna lennie. Már a legelején messziről el kellett volna, hogy kerüljem Harryt és titeket is. Nem bántásból mondom, félre ne érts. - védte magát
Bármennyire is szerettem volna, hogy őszinte legyek, én nem nagyon értettem Emily viselkedését. Egyszer látszólag jól érzi magát velünk, aztán, mintha valaki megparancsolná, el akar távolodni tőlünk. 
-Nem értelek. - vallottam be - Látszik rajtad, hogy néha jól el vagy a társaságunkban, aztán hirtelen, mintha már nem is te lennél, olyan távol lennél tőlünk, amennyire csak tehetnéd.
-Nem is várom, hogy megértsd. Vannak dolgok, amiket nem szeretném, ha mások megtudnának. Ezért kell a távolság. Hidd el, ti is inkább elkerülnétek, ha megtudnátok egy-két dolgot, de erről nem akarok beszélni. 
-Akkor ne tedd. Csak élvezd az életet. 
-Ez nem olyan egyszerű.
-Beszélned kell Harryvel. El akart jönni, hogy megnézze a karod, de azt mondta, inkább hagy egy kis időt, hogy mindent átgondolj. 

Thea* 

Niall néha az agyamra ment az akaratosságával, valamiért mégis benne bíztam meg a legjobban a srácok közül.
Tudtam, hogy nem kerülhetem el a beszélgetést Harryvel, bármennyire is szerettem volna. Viszont még nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Hihetetlen, hogy eddig aggodalmaskodok egy visszautasításon. Mert ugyebár egyértelmű, hogy nem lehetünk együtt. Jobb, ha még most eltávolodok tőle. Ha később derül ki, hogy nem az vagyok, akinek hisznek, még rosszabb lesz és biztos, hogy a pokolra kíván majd. Csakúgy, ahogy majd Esther és a banda többi tagja, valamint a barátnők.
Niall nem maradt sokáig. Nagyrészt erről témáztunk és nem is csalódtam, mert erre számítottam, amikor megláttam az ajtóban.
Hiába gondolkodok ezen a nap minden percében, egyszerűen nem tudok dűlőre jutni. Az viszont még dühítőbb, hogy nem tudom, miért. Hisz csak meg kell neki mondanom, hogy semmit sem akarok tőle. Ez pedig nem lenne annyira nehéz, mivel azóta, hogy megismert, így viselkedek vele, szóval meglepődnie sem kellene rajta.

Két nap telt el azóta, hogy Niall itt volt. Azóta Harry kivételével voltak itt együtt, és jó volt, hogy végre nem kérdezték, mi lesz Harryvel.
Nehéz a karommal bármit is csinálni, de szerencsére a fájdalom minden nap elteltével enyhül. Harryvel azóta sem beszéltem, és ő sem keresett. Nem tudom, ennek örülnöm kellene-e.
Ahogy a konyhában próbáltam meg tevékenykedni, a fülemet halk zaj ütötte meg. Nem tudtam mire véljem az emeletről jövő neszt. Kicsit félve ugyan, de felmentem, hogy utána nézzek. Ahogy benyitottam a vendégszobába, megláttam magam előtt Harryt.
A gyomrom görcsbe rándult, hirtelen el akartam rohanni, de a lábaim a földbe gyökereztek.
Miután felegyenesedett és rám emelte tekinteté, hatalmas sóhaj hagyta el ajkait. Azt sem tudtam mit mondjak, vagy csináljak, szó szerint lefagytam.
-Szia. - szólalt meg először ő
-Szia.- nyögtem nehezen
-Ne haragudj, hogy csak így berontok, de már nem bírtam tétlenül ülni otthon. - kért elnézést
Miután magamhoz tértem, lementünk a nappaliba. Nem tudtam, mit mondjak. Egy hang sem hagyta el a számat. Csak szótlanul ültünk egymás előtt.
-Emily, én megértem, ha még nem akarsz erről beszélni. - törte meg a csendet - De nem tudok csak üli és arra várni, hogy valami életjelt adj magadról. Bele fogok őrülni. Szóval csak annyit mondj legalább, hogy számítsak-e valamire, vagy még csak ne is reménykedjek?
A gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben, megszólalni viszont még mindig nem tudtam. Lassan rá emeltem tekintetem a padlóról, csillogó szemeiben szint azonnal elvesztem. Ő pedig csak válaszra várt. Nem hitegethettem, de nem tudtam, hogy mit is mondjak.
-Sajnálom. - szegeztem teintetem a kanapéra - Tudtad, hogy nem akarok kapcsolatba kezdeni, ez pedig nem változott.
-Értem. - sóhajtott nagyot - Nem mondom, hogy meglepődtem.
Halványan elmosolyodtam és csak vártam. Nem tudtam, hogy ezután mi lesz. Lehet, hogy most azt mondja, megérti, de könnyen megeshet, hogy a következő pillanatban elmegy és még csak rám sem néz.
-Nem akarom, hogy ezután legyen köztünk valami szorongás. - kereste a szavakat - Örülnék, ha minden ugyanúgy lenne, mint ezelőtt.
-Én is. - mosolyodtam el
Őszintén szólva tényleg örültem kicsit, hogy ő is így látja ezt az egészet, de még nem tudtam vele ugyanúgy viselkedni. És van egy olyan érzésem, hogy nem is fogok úgy viszonyulni hozzá, mint eddig.
-Nem kell segíteni valamit?
-Nos, a fát nehéz egyedül feldíszíteni. - néztem az említett tárgyra
-Ez a kedvencem a karácsonyban. - mondta széles mosollyal - Ez a harmadik fa, amit díszítek idén.
-A harmadik? - lepődtem meg
-Van egy otthon nekünk, tegnap segítettem, Estheréknek, most meg neked. - részletezte
Egy bólintással jeleztem, hogy felfogtam a mondottakat. Jó volt látni, hogy tényleg próbált úgy viselkedni, mintha semmi sem történt. Ha neki sikerül ezt a látszatot kelteni, valószínűleg nekem is menni fog.
Felálltunk, hogy neki kezdjünk a díszítésnek. A fa a nappali sarkában állt, félig feldíszítve. A különböző színű gömbök, boák és hasonlók alatta voltak a dobozokban. Rendesen összeszurkált mindkettőnket, de végül megszenvedtünk vele és egész jó lett.
-Felteszed? - nyújtotta át Harry a tetejére vett csillagot
-Fel sem érek addig, ráadásul így nem lesz könnyű. - mellettem fel a gipszben lévő karom - Szóval tedd csak fel
Harry ravaszul elmosolyodott, majd átadta a csillagot. Megállt a fának háttal, majd maga elé utasított. Kezeit derekamra vezette és megemelt a földtől, így gond nélkül felhelyezhettem a díszt.
Miután végeztünk, levett két szaloncukrot.
-Feldíszítjük és egyből leeszed? - nevettem
-Ez a fizetségem. - nevetett
Kezdtem úgy érezni, hogy tényleg el tudom felejteni a csókot. Legalábbis tudok úgy tenni.
Ismét csak csend lepte a nappalit, mégsem éreztem úgy, hogy a köztünk ülő zajtalanság kínos lenne.
Már néhány perce csak meredtünk magunk elé, amikor meghallottam a bejárati ajtó csapódását.
-The, kicsim! Megjöttem! - hallottam meg anya félreismerhetetlen hangját
-Thea? Ház számot tévesztett? - nézett rám meglepődve Harry